Egy „újonc” idegméreg

2018-ban egy novicsok nevű harcanyaggal merényletet kíséreltek meg Szergej Szkripal volt ügynök ellen. Az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista ellen elkövetett 2020-as merénylet mutatja, hogy a novicsok-vegyületcsoport jövője nem ért véget.

novi.jpg

Sátorral vették körül azt a padot, ahol Szergej Szkripal és lánya elvesztette az eszméletét (fotó: Peter Curbishley, CC BY 2.5)

A novicsokok elsőként Vil Mirzajanov és Lev Fjodorov orosz vegyészek révén kerültek nyilvánosságra a 90-es évek elején. Mirzajanov az első újságcikket 1991-ben közölte róluk, melyet egy további követett 1992-ben Fjodorovval közösen. Mirzajanov a Baltimore Sunnak is interjút adott, de technikai részleteket még nem árult el. Később, amikor már az Egyesült Államokban élt, megjelentette a State Secrets – An insider’s Chronicle of the Russian Chemical Weapons Program című könyvet. Ebben bemutatta néhány novicsok-vegyület szerkezeti képletét. A könyv ismertette a szovjet Foliant programot is; ez az 1970-es évek elejétől az 1990-es évek elejéig működhetett. A résztvevők többek között olyan vegyületeket kerestek, amelyek a korábbiaknál biztonságosabban kezelhetőnek bizonyultak, és a hagyományos analitikai tesztek nem mutatták ki őket. Így kerültek a képbe a biner szerek: ezeket közvetlenül a bevetés előtt készítik el két ártalmatlan előanyagból. Az első biner vegyület kódneve lett a novicsok, amelynek később több változata is elkészült.

A novicsokok csak a Szkripal elleni támadást követően váltottak ki nagy érdeklődést. A brit szakemberek vizsgálatai mellett a brit kormány felkérte a hágai ​​Vegyifegyver-tilalmi Szervezetet (OPCW), hogy küldjön ki szakembereket technikai segítségnyújtás céljából. Az OPCW laboratóriumi elemzései megerősítették a britek eredményeit. A végleges jelentést a felhasznált méreg nevével és szerkezetével elküldték a Vegyifegyver-egyezményben részt vevő valamennyi államnak. A méreg az A-234 jelölésű vegyület volt a novicsok-anyagok csoportjából.


  Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS