BME CH épület


Farkasréti temető, Urnaház

Csűrös Zoltán (Budapest, 1901–1979) pályáját a Műegyetem Szerves Kémiai Intézetében Zemplén Géza magánasszisztenseként kezdte. A Goldberger-alapítványból újonnan létesített Textilkémiai Tanszék vezetőjeként 1939-ben nyilvános rendkívüli tanárrá, 1940-ben rendes tanárrá nevezték ki a Műegyetemen. Nagy érdeme, hogy hazánkban elsőként vezette be a műanyagok oktatását az egyetemi képzésbe. Egyetemi munkája mellett a Goldberger kutatólaboratóriumát is irányította. Idővel dékán, két ciklusban az egyetem rektora volt. Szorgalmazta a vegyészmérnökök szakági képzését, professzortársaival együtt közreműködött a Veszprémi Vegyipari Egyetem tanterveinek és oktatási programjának kialakításában. Közben, 1947-ben, a Textilkémiai Tanszéket Szerves Kémiai Technológiai Intézetté fejlesztették, amelynek vezetését is ellátta 1969-ig. Jelentős eredményeket ért el kutatómunkájában, amelyet a katalizátorkutatás, a katalitikus hidrogénezés, a szénhidrátkémia, a polimerkémia területén végzett. Az MTA rendes tagja, Kossuth-díjas volt.


Csűrös Zoltánról
A magyar vegyészet arcképcsarnoka (a Magyar Vegyészeti Múzeum összeállítása), a), b)
Tőke László: Emlékbeszéd Csűrös Zoltán professzor, akadémikus születésének 100. évfordulóján
Rusznák István: Dr. Csűrös Zoltán (1901–1979)