Oláh György (Budapest, 1927 – Beverly Hills, 2017) 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott „a karbokation-kémiához való hozzájárulásáért”.
Pályája a Műegyetem indult, Zemplén Géza mellett. 1954 és 1956 között a Szerves Kémia Tanszék vezetője és az MTA újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója volt. Az 1956-os forradalom után elhagyta Magyarországot.
A karbokationokat szupersavak segítségével, alacsony hőmérsékleten állította elő, majd tanulmányozta szerkezetüket, tulajdonságaikat. Elsősorban az 1962-ben bejelentett felfedezésnek köszönhető, hogy sikerült megcáfolni a szén 4 vegyértékűségéről alkotott régi elképzelést, és új üzemanyagokat, a korábbinál nagyobb oktánszámú benzinfajtákat állíthattak elő.
Oláh György a követketkező évtizedekben a globális felmelegedés problémájára is megoldást kínáló, nagy érdeklődést kiváltó metanolos tüzelőanyag-cellát dolgozott ki.
Oláh Györgyről
George A. Olah – Oláh György. Oláh György önéletrajza a Fizikai Szemlében
Karbokation-kutatásaim, a karbokationok szerepe a kémiában.
Oláh György Nobel-előadása 1994. december 8-án. Fizikai Szemle, 1995/2. Online
Rockenbauer Antal: A kíváncsi magyar kémikus, aki közelebb vitte az emberiséget a klímaváltozás legyűréséhez
Hargittai István: Oláh György (1927–2017). A tudós és habitusa
Az MKL „Oláh György emléke és öröksége” címmel indított sorozatot Keglevich György szerkesztésében. Ebből idézünk két írást:
Molnár Árpád: Egy kiváltságos lehetőség: Oláh György munkatársa voltam
ifj. Szántay Csaba: Személyes élmények Oláh György professzorral
Oláh György: Életem és a mágikus kémia. Egy Nobel-díjas önéletrajzi gondolatai. Better–Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002.
Oláh György, Gooppert, Alain, Prakash, G. K. Surya: Kőolaj és földgáz után: a metanolgazdaság. Better, Budapest, 2007.
Oláh György Doktori Iskola
Oláh György-díj (MTA)
Oláh György-díj (BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar)
Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2.
Wikipédia