A membránok szerepe a korszerű víztechnológiákban

Szerkesztette: Bélafiné Bakó Katalin

gb.jpgA víztechnológia jelentőségét nehéz lenne túlhangsúlyozni. Elegendő megemlíteni, hogy becslések szerint a „víz-business” manapság az olajénak már körülbelül a felét teszi ki. Abban pedig, hogy a víz a használat után újra rendelkezésre álljon, fontos szerepük van a membránszeparációs eljárásoknak, melyek ismert kedvező tulajdonságaik miatt (kis vegyszerigény és energiafelhasználás, moduláris kivitel, alacsony szervízköltség stb.) versenyképes alternatívát képviselnek ezen a területen is. A könyv első része ismerteti a különböző eljárások (ozmotikus és membrándesztilláció, direkt ozmózis, elektrodialízis) elméleti alapjait, a kombinálási lehetőségeiket, és egy-egy példán szemlélteti az alkalmazásukat. A második rész széles érdeklődési kört érintő, gyakorlati feladatok tudományos igényű feldolgozása.

A könyvről Gubicza László számol be, aki a témával foglalkozó egyetemi hallgatók mellett a kutatás-fejlesztésben érdekelt szakembereknek is ajánlja a kötetet. Sőt, távolabbi szakterületek képviselői is haszonnal forgathatják, mert a nyelvezete közérthető, és a probléma felvetésétől a lehetséges megoldások áttekintésén keresztül a megoldásig vezető út megtalálása más feladatoknál is például szolgálhat.  

 

Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS