Parlagh Gyula emlékére

Tömpe Péter

Kivételes szerénységgel párosult kivételes szorgalma, tudása és munkabírása. Sokan munkamániásnak tartották, néha családtagjai is, meg különcnek, ahogy a tanszéki karikatúrán fejjel lefelé ábrázolták a Varsányi-tanszék egyik ünnepén.

tompe.jpg

Az első, honi Fizikai Kémia Tanszék 1951-ben vált hivatalossá Schay Géza professzor vezetése alatt. 1965-ben Schay Géza lemondott a tanszék vezetéséről és helyét 1986-ig Varsányi György töltötte be, akinek neve több ezer egykori diákja emlékében maradandó emléket hagyott. A nagy tekintélyű spektroszkópus professzor kiváló szellemű és színvonalú tanszéket irányított, maradandó tudományos eredményei mellett a humán kultúra területén is óriási műveltsége volt. A tanszékre csak kiváló tudású, tehetséges kutatók kerülhettek.

Ilyen volt Parlagh Gyula is, aki már középiskolás korában kimagaslóan tehetséges matematikusként hívta fel magára a figyelmet: az Arany Dániel-matematikaverseny harmadik helyezettje volt, amikor a gimnáziumába látogató egyik műegyetemi tanár javasolta neki a vegyészmérnöki továbbtanulást.

A Max Planck Társaság által alapított, nonprofit Belstein Intézet szervezésében induló hatalmas vállalkozás, amely a szerves kémia irodalmának digitalizálását és egységesítését célozta, elért Magyarországra is. A munka magyarországi szervezését Rusznák István professzor kezdte, majd tőle Parlagh Gyula vett át. A „Belstein-szerkesztés” életének legjelentősebb munkájává vált. A ma vegyészei, amikor számítógépükön a Beilstein-adatbázisban keresnek egy INO vegyületet vagy szintézisutat, feltétlenül kell, hogy – ha egy pillanatra is – gondoljanak Parlagh Gyulára, aki nagyon sokat tett azért, hogy ez a tudásbázis ennyire hasznos és használható legyen.


  Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS