Budapest langyos és termál forrásai: hasznosításuk története

Mádlné Szőnyi Judit, Erőss Anita

Budapest méltán viseli a fürdőváros címet. A langyos és termálforrások három csoportban, koncentráltan jutnak a felszínre a Duna jobb partján: északi langyos források, Felhévíz és Alhévíz. Az emberi beavatkozással nem befolyásolt vízviszonyok elemzése természettudományos szempontból azért jelentős, mert segíti a hidrogeológiai rendszer működésének jobb megértését. Ezek a kutatások más szempontból azért is lényegesek, mert rajtuk keresztül a múlt egy fontos eleméről, a – főváros fejlődése szempontjából is alapvető – forrásokról és használatuk fejlődéséről szerezhetünk információt. Ezeken keresztül képet kaphatunk a városi vízgazdálkodás történeti múltjáról, de a környezet átalakításáról, az ember és környezete együttélésének időbeli változásáról is információt nyerhetünk. Végül a múlt dokumentumai példázzák a vizekkel való takarékosság és többcélú használat fontosságát, melyek a mai modern vízgazdálkodás szempontjából is kulcskérdésnek számítanak.

A mai Budapest különleges értékét ismerték fel a kelták, majd utánuk a rómaiak, amikor Óbuda területén várost alapítottak Akink, illetve Aquincum néven. Mindkét szó jelentése „jó víz”, illetve „bő víz”, ami a hegyek, dombok előterében fakadó bővizű langyos karsztforrásokra utal (Farkas in Csemez et al. 1998). A források vizét a rómaiak ivó- és fürdővíznek használták és vízvezetéken szállították városukba, Aquincumba. A Magyarország területén kialakult római városok közül Aquincum rendelkezett a legfejlettebb vízvezeték-hálózattal. Két „aquaeductusa”, magasvezetéke volt, egy észak–déli és egy kelet–nyugati irányú. Az aquaeductus pilléreket áthidaló, boltíveken nyugvó falazattal készült, a forrásokból emelőszerkezettel juttatták a vizet a pillérek tetején beépített kővályúba (Póczy K. 1980). A római civilizációval együtt terjedt el hazánk területén is a fürdőkultusz, ahol elsődlegesen a közös fürdőzésen volt a hangsúly; azaz, a tisztálkodás és a testedzés szolgálatába állították a fürdőzést, mely egyúttal kikapcsolódásnak is számított. A „thermákban” zajlott a kockázás, birkózás, zsonglőrmutatványok, labdázás, tudományos viták, szavalatok. Ugyanakkor a római építészet egy technikai újítással is kiegészítette a balnaeumot, a fürdőhelyiségek aláfűtésével. Ez az eljárás a hypocaustum, a padlóba épített meleglevegő-fűtés vagy fűtőkamra.

rom.jpg

A katonai fürdő maradványai (fotó: Kis-Csitári T.)

A Flórián téri katonai fürdőt (Thermae Maiores) 1778-ban Schönwisner István tárta fel (Póczy K. és Hajnóczy Gy. 1960). A tornacsarnok hideg, langyos és forró vizű medencéi, fürdőkádak, izzasztókamra és tágas padlófűtéssel ellátott termek szolgálták a katonák felfrissülését. 


Vissza a tartalomhoz

 pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS