Varsányi György (1921–2010) Nyomtatás E-mail

 

Varsányi György, mérnökök generációinak fizikai kémia professzora 2010. december 8-án elhunyt. 1948-ban a Szegedi Tudományegyetemen szerzett kémia bölcsészdoktori oklevelet, ettől az évtől egészen nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Kémia Tanszékén dolgozott. 1960-ban nevezték ki egyetemi tanárnak. 1965-től 1986-ig ő vezette a tanszéket. 1959 és 1963 között a Vegyészmérnöki Kar dékánja volt.

Varsányi professzor idejében a vegyészmérnökképzésben a fizikai kémiához három félév előadás, három félév számítási gyakorlat és két félév laboratóriumi gyakorlat tartozott, a végén szigorlattal. A számítási gyakorlatokat, ahol a diákok alkalmazzák az előadásokon tanult képleteket, ő kezdeményezte. Az előadásoknak mind a három kurzusát maga tartotta. A tananyagot elsősorban a terület klasszikussá vált kézikönyve, Erdey-Grúz Tibor és Schay Géza háromkötetes „Elméleti fizikai kémiá”-ja nyomán állította össze. Az elméleti alapok mellett nagy súllyal szerepeltek a mérnöki alkalmazások, előkészítve a technológiai tárgyak oktatását.

Briliáns előadásai, nemkülönben a nála letett vizsgák a hallgatóknak életre szóló élményt adtak. Óráira csak egy kis cédulát vitt magával, amin néhány (vég)képlet volt. Mindent fejből mondott és írt a táblára, beleértve a bonyolult levezetéseket is, és soha nem hibázott. (A cédula talán ellenőrzésül szolgált.) Mi, akik munkatársaivá váltunk, láttuk, hogy
sok évtizedes oktatói múlttal is minden előadására nagy gonddal felkészült. Fegyelmezett volt, és másoktól is fegyelmet követelt. Az előadásáról ő soha nem késett, a későn jövő hallgatók csak a szünetben mehettek be. Egy vizsganapon legfeljebb tizenketten vizsgázhattak, ezt biztosítandó a jelentkezéshez egy műanyag rácsból és beleilleszkedő lécecskékből álló eszközt talált ki. Törekedett az igazságosságra – az évfolyamokat fizikai kémiából mindig egy kijelölt oktató vizsgáztatta, ezen belül a fizikai kémia III. vizsgát és a szigorlatot mindenkinek nála kellett letenni. Míg az előadásokon a részleteket is gondosan elmagyarázta, a vizsgán csak a lényeges dolgokat kérdezte. Ösztönözte, hogy a diákok maradandó tudást szerezzenek úgy, hogy az előadások anyagát félév közben is átnézik. E célból a tananyagot a szorgalmi időszakban tartott vetélkedőkön kérdezte vissza, s a szerzett pontokat beszámította a vizsgába.

Tanszékvezetőként is nagy tekintélye volt. Jó szellemű tanszéket irányított, munkatársaival ritkán volt konfliktusa. A kutatómunkában hagyott teret egyéni ambícióknak.

Kutatóként a spektroszkópia – ezen belül a rezgési spektroszkópia – nemzetközi hírű kiválósága volt. A Műegyetemre kerülve ő honosította meg az optikai spektroszkópiát, mint új kutatási területet. 1957-ben irányításával indultak meg a molekulaspektroszkópiai kutatások az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetben, ahol a 70-es évekig részállásban dolgozott. Az 1980-as években szilárd anyagok felületének ionizációs spektroszkópiai (főként XPS) vizsgálatával foglalkozott, bekapcsolódva az MTA Szervetlen Kémiai Kutatólaboratóriumának munkájába. 1968-től 1990-ig az Anyag- és Molekulaszerkezeti Munkabizottság elnöke volt.

Tudományos eredményei maradandónak bizonyultak. Különösen jelentős a benzolszármazékok infravörös és Raman-színképének elemzésére kidolgozott módszere, amelyről két könyvet írt (Vibrational Spectra of Benzene Derivatives, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969; Assignments for Vibrational Spectra of 700 Benzene Derivatives, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973). Ezekre a könyvekre a napjainkban megjelenő spektroszkópiai szakirodalomban is rendszeresen hivatkoznak.

Fiatalon – 39 évesen – megszerezte a kémiai tudomány doktora fokozatot. 1994-ben elsőként ő kapott Polányi-díjat, amelyet akkor alapítottak. 2001-ben a BME Vegyészmérnöki Kara emlékérmet hozott létre a 80. évet betöltő munkatársak köszöntésére. Varsányi professzor volt az első, akinek az érmet adományozták.

A természettudományok mellett a humán kultúra minden területén (irodalom, zene, képzőművészet, nyelvek, sport) is óriási műveltsége volt. A hallgatók rendszeresen felkérték a diáknapok keretében szervezett műveltségi vetélkedők vezetésére. Legenda lett, hogy egy spanyolországi konferencián spanyolul tartott előadást, a nyelvet néhány hét alatt megtanulva.

Egész életében optimista volt és boldog, ami a szakmai sikerek mellett szerető családjának köszönhető. A mérnök- és kémikustársadalom – közöttük több ezer egykori diákja – emlékében él tovább.


Kubinyi Miklós