Teremtsünk természettudományos tehetségeket!

Ifj. Szántay Csaba

mese.jpg

A TETT Mesepályázat születéséről írja a szerző: … Döbrentey Ildikó meséi számomra mindig is olyan alapvető értékeket, olyan bölcs igazságokat képviseltek, hogy ezt a személyes összetalálkozást kifejezetten megrendülve éltem meg. A vele való levelezésekből, beszélgetésekből bontakozott ki az a közös gondolat, hogy az említett korosztály (6–18 éves kor) természettudományos orientációja, illetve általában véve az innovativitásuk és alkotó erejük önmaguk számára való felfedezése érdekében, továbbá ennek eszközeként inspiráljuk őket arra, hogy természettudományos elemekkel átszőtt meséket írjanak, és ezeket pályázat formájában egy jól megválogatott zsűri általi értékelésre beadják. Talán a legegyszerűbben úgy lehet megragadni ennek az ötletnek a lényegét, ha arra gondolunk, hogy a meséket pici kortól szinte törvényszerűen minden gyermek szereti, míg a természettudományokhoz való vonzódás kialakulása sokkal esetlegesebb és sok tényezőn múlik. Egy ilyen tényezőként biztosan állíthatjuk, hogy a természettudományos ismeretanyag befogadása általában véve nagyobb mentális erőfeszítést igényel, mint a mesék hallgatása vagy olvasása (a videó formátumú meséket, miután azok nem kényszerítenek a belső látás fejlesztésére, itt most nem említjük). Ha a két „műfajt” egyesítjük, akkor a mindenki által szeretett mese segít a természettudományok iránti vonzódás kialakításában is, már csak azért is, mert ilyen irodalmi keretek között más aspektusban kerülnek elő a természettudományos fogalmak, mint azok tényleges tanulása közben.


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS