Bugarszky István (Zenta, 1868 – Budapest, 1941) vegyészeti tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, majd az Állatorvosi Főiskola Kémiai Tanszékén dolgozott tanársegédként, aztán professzorként. 1913-ban a budapesti tudományegyetem II. sz. Kémiai Tanszékének professzorául hívták meg, Lengyel Béla utódaként. A Magyar Tudományos Akadémia 1899-ben levelező tagjává választotta. A Magyar Chemiai Folyóirat egyik szerkesztője volt
Bugarszky hosszabb időt töltött Walter Nernst göttingeni intézetében. Ott ismerkedett meg az akkori új fizikai kémia eredményeivel, s lett a tudományág egyik magyarországi úttörője. Különös érdemei vannak az oldatok kémhatása körüli vizsgálatokban, melyek a pH fogalmának kialakulásához vezettek. 1887-ben a vizelet vezetőképességét vizsgálta, s ebből sótartalmára következtetett. Tangl Ferenccel hasonló vizsgálatokat folytatott vérszérummal kapcsolatban. Liebermann Leóval fehérjejellegű anyagok kémhatásait vizsgálták, megállapítva azok sav- vagy bázis-„rezisztenciáját”, vagyis puffer jellegét. Bugarszky megállapította, hogy az oxidálószerek elektródpotenciáljuk függvényében oxidálnak. Analitikai módszert dolgozott ki halogének egymás melletti meghatározására. Liebermann-nal szellemes kísérlettel szolgáltattak bizonyítékot Arrhenius ionelmélete mellett. 1897-ben felfedezte az első endoterm reakcióhőjű galvánelemet. Szabadalmat kapott a világos színű, gyógyhatású kátránykolloid előállításáról szóló eljárására.

Bugarszky Istvánról
Tudósnaptár
A magyar vegyészet arcképcsarnoka (a Magyar Vegyészeti Múzeum összeállítása), a), b )