Budapest, VI. Andrássy út 2.


John C. Polanyi
Milton Friedman Egyetem
Budapest, III. Kelta utca 2.
Kampfl József, 2006
Fotó: Köztérkép


John C. Polanyi
Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2.
Kampfl József, 2000
Fotó: Köztérkép

Polányi Mihály (Polanyi, Michael) (Budapest, 1891 – Northampton, 1976) kémikus, filozófus 1913-ban fejezte be orvosi tanulmányait Budapesten, de még orvosegyetemi éveinek befejezése előtt kémiai tanulmányokat kezdett Karlsruhéban. 1917-ben fizikai kémiából doktorált. Az első világháború alatt katonaorvos, a Károlyi-kormányban egészségügyi államtitkár volt. 1919-ben Németországba emigrált.
Még Budapesten dolgozta ki az adszorpciós potenciál meghatározására szolgáló elméletét, amelynek helyességét csak később, a kvantummechanika megjelenése után sikerült bizonyítani. 1923-ban Fritz Haber megbízta a berlini Kaiser Wilhelm Institut für physikalische Chemie und Elektrochemie egyik osztályának irányításával, közben kinevezték a berlini Technische Hochschule tanárává. Ekkor indította el reakciókinetikai kutatásait, és ezen a területen születtek legfontosabb tudományos eredményei. A legjelentősebb a potenciálisenergia-felület és az átmeneti állapot fogalmának bevezetése és az átmenetiállapot-elmélet kifejlesztése.
1933-ban elhagyta Németországot, a Manchesteri Egyetem fizikaikémia-tanára lett. Ekkoriban kezdett közgazdaságtani, szociológiai, politikai és tudományfilozófiai kérdésekkel foglalkozni. 1948-ban már a manchesteri egyetem szociológiaprofesszora volt. Az ötvenes években az oxfordi Merton College tagjaként folytatta kutatásait. Fő műve a Personal Knowledge (Személyes tudás), amelyben a pozitivista tudományelmélettel szemben foglalt állást.
Fia, John C. Polanyi (Berlin, 1929), 1986-ban – Dudley R. Herschbachhal és Yuan T. Lee-vel – megosztott kémiai Nobel-díjat kapott az elemi kémiai folyamatok dinamikájának tanulmányozásáért. A három tudós munkája hozzájárult a kémiai reakciók lejátszódásának mélyebb megértéséhez. John Polanyi fejlesztette ki az infravörös kémiai lumineszcencia mérésének módszerét, amelynek segítségével egy újonnan képződött molekula rendkívül gyenge infravörös sugárzását detektálta és elemezte a kémiai reakció során bekövetkező energiaváltozásokat.
Az MTA tiszteleti tagja.

Polányi Mihály-díj

Polányi Mihályról
Tudósnaptár
Életrajz a Polányi Mihály Szabadelvű Filozófiai Társaság honlapján
A társaság folyóirata, a Polanyiana 2003. évi száma elsősorban a kémikus Polányi Mihályról közöl összeállítást Beck Mihály, Bényei Attila, Bérces Tibor, Füstöss László, Hargittai István, Inzelt György, Keszei Ernő, Mózsa Szabolcs, Phil Mullins, Oláh György, John C. Polanyi, Schiller Róbert, Somorjai Gábor tollából
Keszei Ernő: Polányi Mihály úttörő szerepe a reakciókinetika legsikeresebb elméletének kialakulásában
Bérces Tibor: A fizikokémikus Polányi Mihály
Kovács Lajos: Felismerés és elismerés a kémikus Polányi Mihály életében
Tudományos kultúrába születünk. Beszélgetés John Polanyival
...
Szapor Judit: Egy elfelejtett család regényes története, Budapest, Aura, 2017.