Kaposvár, Dózsa György utca 15.
Weeber Klára (2000)

Kajtár Márton (Nagyatád, 1929 – Budapest, 1991) fő kutatási területe a peptidkémia volt; érdeklődése egyre inkább a szerkezeti, sztereokémiai problémák megoldása felé irányult. Az 1970-es években az ELTE Szerves Kémia Tanszékén kiroptikai kutatólaboratórium létesült, ami lehetővé tette, hogy Kajtár Márton szinte minden magyar szerves kémiai kutatócsoporttal kooperációs kapcsolatot létesítsen sztereokémiai problémáik megoldására. Több mint száz idegen nyelvű dolgozata jelent meg, nagyrészt rangos külföldi folyóiratokban.
Kajtár, a kiváló előadó, vegyészi tevékenységénél fontosabbnak tartotta tanári munkáját. Részt vett Bruckner Győző Szerves kémia c. könyvének szerkesztésében és írásában, az ő nevéhez fűződnek a biokémiai és kvantumkémiai vonatkozású fejezetek. Kucsman Árpád véleménye szerint ő volt az egyetlen, aki érdemben tudott volna vezetni egy diplomamunkáját vagy akár doktori disszertációját készítő fiatal embert a kvantumkémiától az életfolyamatok biokémiájáig gyakorlatilag bármely területen. Legendás tanár volt, Változatok négy elemre című kétkötetes könyve a megjelenése (1984) óta népszerű.

Kajtár Mártonról
Antus Sándor: Kajtár Márton emlékezete
Sohár Pál: Emlékmorzsák Kajtár Márton barátommal közös bonni tanulmányutunkról
Tomasz Jenő: Kajtár Márton emléktáblája Kaposváron
ELTE Szerves Kémia Tanszék: linkgyűjtemény