Kedves Olvasók!

Petz_Andrea.jpgAz elmúlt másfél évet a Covid–19 vírus határozta meg. Emiatt a tavalyi évre meghirdetett versenyek elmaradtak vagy rendhagyó módon, online formában rendezték meg őket.

A sportesemények is többnyire szurkolók nélkül játszódtak le. Július végén megkezdődött a sportversenyek csúcsa, az olimpia. A japán szervezők döntése alapján szurkolók nem lehettek jelen a lelátókon. Meghatottan és talán könnyes szemmel is hallgattuk az első helyezetteknek járó magyar himnuszt. Igen, egy ilyen hihetetlen teljesítményt ilyen publicitással kell kezelni. Ami talán a legfontosabb, hogy ezek az olimpikonok kitartásukkal, elkötelezettségükkel méltó példaképei az őket követő, még fiatalabb sportolóknak.

Amiről a híreket folyamatosan figyelemmel kísérő olvasók sem igen értesülnek, hogy nemcsak sportolóknak szerveznek olimpiát, hanem a tudományokban elmélyült és azokat értő fiataloknak is. Szomorú és érthetetlen, hogy miért nincs hírértéke ezeknek a versenyeknek, hiszen évtizedek óta a magyar versenyzők gyakorlatilag mindig éremmel tértek haza a megmérettetésekről.

Az idén a következő nemzetközi versenyeket szervezték kémiából, ahol szép sikereket értek el diákjaink!

Április végén rendezték meg online az 55. Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpiát, ami talán a legnehezebb kémiaverseny, sajnos gyakorlati forduló nélkül. Ebben az évben 6 diák képviselte hazánkat. 28 országból 148 versenyző „érkezett” a rendezvényre. Diákjaink három érmet (egy ezüst, két bronz) és három dicséretet hoztak haza. Az idei olimpiát Budapest rendezhette volna meg, de a pandémia miatt a rendezés jövő tavaszra tolódott. Az olimpiára való felkészítést – mint minden évben – az ELTE Kémia Intézetének egyetemi oktatói és volt olimpikonok tartják Magyarfalvi Gábor vezetésével.

A legrangosabb kémiai verseny az 53. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia, amit – akár csak az olimpiát – Japán szervezte, (virtuálisan) Oszakában, 84 ország 312 középiskolásának részvételével. A verseny július utolsó napjaiban kezdődött, Magyarországot négy diák képviselte. Idén is fantasztikus eredmények születtek, hiszen versenyzőink két ezüst- és két bronzérmet szereztek. Magyarfalvi Gábort negyedszerre is megválasztották az olimpiai intézőbizottság elnökének, amihez ezúton is gratulálunk. Ezekről a versenyekről ebben a lapszámban olvashatnak beszámolót.

A nyár utolsó nemzetközi kémiaversenye a 4. Nemzetközi Kémiai Torna augusztus végén zajlott. A tavalyról idénre halasztott rendezvény nagyon izgalmas, angol nyelven folyó kémiai vitaverseny volt. Eredetileg Krakkóban rendezték volna meg, azonban a koronavírus-járvány ezt is felülírta, így szintén online módon zajlott le. Lapzártáig a verseny eredménye még nem ismert. A versenyzők felkészítését idén is Formanné Kiss Andrea és Forman Ferenc végezték, akik munkáját nyolc korábbi kémia olimpikon segítette – köszönjük áldozatos munkájukat.

Mind az olimpiára, mind a tudományos olimpiára való bekerülés alapvető feltétele természetesen az adott tehetség. Az igazi siker eléréséhez azonban három feltételnek kell teljesülnie: tehetséges, motivált versenyző; jó mester; biztonságot nyújtó, stabil családi háttér. Az elért eredmények öregbítik a nevelő iskolák, a felkészítő tanárok hírnevét, örömmel és boldogsággal tölthetik el a családokat és büszkévé tehetnék hazánkat – az eredmények kellő és méltányos megismertetésének hiánya viszont nyomasztó teher és a sikerek kiterjesztésének gátja. Közös feladatunk ennek megszüntetése. A versenyzőknek és felkészítőiknek viszont minden körülmények között gratulálunk, köszönjük munkájukat és további sikereket kívánunk.

Pécs, 2021. szeptember

                                                                                                          Petz Andrea

                                                                                   a Kémiatanári Szakosztály elnöke


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS