Csin Si Huang-Ti, Kína első császára terrakotta hadseregének színei és pigmentkémiája

Braun Tibor

szobor.jpgKr. e. 21-ben Qin állam királya, Csin Si Huang-Ti önmagát az egyesített Kína első császárának nyilvánította, miután addig az ország hét, egymással állandóan hadban álló királyságát a sajátjával egyesítette. Máig feltáratlan síremléke közelében egészen különleges lelet került elő: egy terrakotta katonaszobrokból, lovakból, lovasokból és harci szekerekből álló szoborhadsereg (katonai egység). Ennek a szoborhadseregnek létrehozását, illetve előállítását Csin császár rendelte el, mert hitte, hogy ez a hadsereg megvédi őt a másvilágra távozása után.

A terrakotta hadsereg szobrait agyagból alkották, egyedi kézi szobrászmunkával. A katonák öntőformákban készültek, minden darab, végtag külön formába öntve, majd körülbelül 950 °C-on kiégetve, és a darabokat szobrokká ragasztották össze. Ugyancsak öntőformákban, szintén darabonként készültek a lovak és a harci szekerek. A több mint 2000 év folyamán a nedvesség és a hőmérséklet megtette hatását a föld alatt, és az eredetileg színesre festett polikróm hadsereg terrakottaszobrai színüket vesztették és újra terrakotta alapszínűvé (rózsaszín) váltak. A sokéves régészeti kutatásokban kínai és más országbeli kutatók kimutatták, hogy eredetileg, készítésükkor a terrakotta hadsereg agyagszobrait az akkor elérhető szervetlen pigmentekkel rendkívül élénk és változatos színekre festették. A több ezer katonaszoborra előállításukkor különböző színű öltözéket is festettek. A földbe temetett körülbelül 2000 év jelentősen megváltoztatta a szobrok polikróm jellegét. A színek már a föld alatt lepattogzottak és a szobordarabok kiásásakor levegővel, illetve oxigénnel érintkezve a maradék pigmentek is elbomlottak. A régészeti kutatómunkák a kiásás után kimutatták, hogy a szobrok létrehozói a festéshez számos színt és árnyalatot használtak.


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS