1999 és 2003 között 36 részes sorozatban mutattuk be a hazai kutatóműhelyeket a Magyar Kémikusok Lapjában Körtvélyessy Gyula és e sorok írója szerkesztésében. Hat rész „történelmi” összefoglaló volt korábbi nagy jelentőségű iskolákról (Bruckner-iskola, Náray-Szabó István-iskola, Zemplén-iskola, Csűrös-iskola, Erdey–Grúz-iskola és „A debreceni mákalkaloidkutatás 5 évtizede”). Az elmúlt 15 évben nagy változások történtek a hazai kutatásokban. A maradék 30 témából csupán 14 folytatódik napjainkban is, a többi nyugdíjazások, halálesetek vagy az aktualitás elvesztése miatt szűnt meg. Ugyanakkor tehetséges fiatalok felbukkanásával, illetve a kutatási profilok átszervezésével új területek jelentek meg – és a 15 évvel ezelőtti sorozatból számos, már akkor is fontos kutatási terület kimaradt. A szerkesztőbizottsági üléseken az elmúlt években többször megfogalmazódott a sorozat újraindításának szükségessége, amit magam is szorgalmaztam. Erre most adott zöld jelet a felelős szerkesztő, aki Dormán Györgyöt és jelen bevezetés íróját kérte fel a sorozat szerkesztésére. Szeretnénk, ha minél több kutatóműhelyt mutathatnánk be az előttünk álló néhány évben.
Keglevich György

Monoszacharid-alapú koronaéterek mint enantioszelektív katalizátorok
Bakó Péter – Rapi Zsolt – Keglevich György


Komplexkémiai kutatások az ELTE Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén
Barczáné Buvári Ágnes


Ferrocéntartalmú heterociklusok, köztük potenciális és igazolt antiproliferatív hatással rendelkező származékok
Csámpai Antal


Nanokémiai és nanotechnológiai kutatások a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézetében
Dékány Imre – Csapó Edit – Kónya Zoltán – Hernádi Klára – Kukovecz Ákos


A kombinatorikus kémia tündöklése, hanyatlása és újjászületése. Hatása a modern gyógyszerkutatásra. I–IV. rész
Dormán György


Nagy hatékonyságú enantioszelektív katalizátorrendszerek fejlesztése
Farkas Gergely – Bakos József


Kortól függetlenül hasznos lehet, ha megkísérlünk válaszolni az újabb kihívásokra
Beszélgetés Fogassy Elemér professzor emeritusszal


Új vegyületek, új hatások. Szteroidkémiai kutatások Szegeden
Frank Éva – Wölfling János – Schneider Gyula


Kutatások az SZTE Gyógyszerkémiai Intézetében
Fülöp Ferenc – Forró Enikő – Kiss Loránd – Szakonyi Zsolt – Szatmári István – Ötvös Sándor


Analitikai kémiai kutatások a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézetében
Galbács Gábor – Ilisz István – Galbács Zoltán – Péter Antal


Veszély és kockázat
Beszélgetés Gruiz Katalinnal


Ionkromatográfiás és ioncsere-kémiai kutatások a Pannon Egyetemen
Hajós Péter


Folyadékfázisú, heterogén katalitikus hidrogénezések
Hegedűs László


Mesterséges és biopolimerek módosítása fizikai és kémiai módszerekkel
Imre Balázs – Renner Károly – Pukánszky Béla


Útban a zöldebb foszforkémia felé
Beszélgetés Keglevich György professzorral


Felületkémiai kutatások a Szegedi Tudományegyetemen. A nanométerestől az atomi szintű felületanalízisig
Kiss János


Fluorozások az SZTE Gyógyszerkémiai Intézetében: játék a molekulákkal és a reagensekkel
Kiss Loránd


Bioszervetlen kémiai kutatások a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézetében
Kiss Tamás – Gajda Tamás – Enyedy Éva Anna – Gyurcsik Béla – Jakusch Tamás – Jancsó Attila


Reakciók platina- és palládiumkomplexekkel: koordinációs kémia, homogén katalízis, szintetikus kémia
Kollár László


Csúcstechnológiák – lépésről lépésre
Beszélgetés Marosi György professzorral


A szilikon polihisztora
Beszélgetés Nagy József professzorral


Nem mehet ki a divatból
Beszélgetés Novák Béla professzorral


A Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézetében működő Anyag- és Oldatszerkezeti Kutatócsoport tevékenységének és eredményeinek bemutatása
Pálinkó István – Sipos Pál


A katalíziskutatás múltja, jelene és jövője a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézetében
Pálinkó István – Sipos Pál – Molnár Árpád


Szegedi kromatográfiás műhelyek
Beszélgetés Péter Antallal, Janáky Tamással és Bartók Tiborral


Lombik és számítógép
Beszélgetés Skodáné Földes Rita professzorral


Glikomimetikumok kutatása a Debreceni Egyetem Szerves Kémiai Tanszékén
Somsák László


A hasadó élesztőgomba sejtciklusa. Mérések mikroszkópos filmeken, matematikai modellezés, filogenetika
Sveiczer Ákos – Horváth Anna


Enantioszelektív hidrogénezések módosított fémkatalizátorokon
Szőllősi György – Bartók Mihály


Elméleti kémiai és nemlináris dinamikai kutatások a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézetében
Tasi Gyula – Czakó Gábor – Horváth Dezső – Tóth Ágota


Bioszervetlen kémiai kutatások a Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén
Várnagy Katalin – Buglyó Péter