Kedves Olvasók!

Amikor ezeket a sorokat írom, hetek óta zajlanak az iskolákban a polgári engedetlenségi mozgalmak, melyekhez egyre több iskola, egyre több tanár csatlakozik. Sokakban felmerül a kérdés, hogy hogyan nevelik ezek a tanárok a diákokat, ha ők maguk sem tartják be a törvényeket.

Szerencsére ez inkább az iskolától távol álló, arról szinte semmit sem tudó emberek véleménye, akik szerint a tanároknak nagyon jó, hiszen három hónap szabadságuk van, már délben hazamennek és lógatják a lábukat. Talán e sorok olvasóinak nem kell elmagyaráznom, hogy ez nagyon messze áll a valóságtól, hiszen az a három hónap valójában hat hét és, ha haza megyek is az iskolából (persze nem délben), akkor bizony még van otthon is feladatom az iskolával kapcsolatban: készülés, javítás, szülőkkel levelezés stb. Amikor elkezdtem tanítani, még az elmúlt évezredben (1993-ban), akkor 18 óra volt a heti kötelezően megtartandó óraszám, és az ezen felüli órákat kifizették. Ma a kötelező óraszám 22–26 (igazgatótótól, tankerülettől függően, ami szintén nagyon igazságtalan). Mindezért egy kezdő pedagógus kb. nettó 170 000 Ft-ot kap havonta. És még nem beszéltem a rengeteg adminisztrációról, a szabad tankönyvválasztás eltörléséről és a természettudományok óraszámainak drasztikus csökkentéséről. Így talán nem meglepő, ha a pedagógusok mélységesen el vannak keseredve és most már olyan eszközökhöz kell folyamodnunk, amelyekről mi is tudjuk, hogy törvénytelenek. A január 31-i sztrájkhoz kapcsolódó elégséges szolgáltatásokat az elsőfokú bíróság jóváhagyta, de a másodfokú döntés még nem született meg, így bár bizonyos körök ezt törvénytelennek minősítették, 27 000 pedagógus csatlakozott. Ezután egy péntek esti kormányrendelet gyakorlatilag ellehetetlenítette a sztrájkot, hiszen az milyen sztrájk, ami közben órákat kell tartani? Itt már csak egyetlen lehetőség maradt: a polgári engedetlenség! Először sokan megijedtek ettől a kifejezéstől, hiszen ez mégiscsak törvénytelen, és akkor mi lesz majd velünk? Egyik kollégám úgy fogalmazott, hogy mi már csak láncainkat veszíthetjük! Persze megvonhatják a jutalmat – tényleg, karácsonykor kaptunk két bejglit, azt most elbukjuk – vagy kapunk szóbeli, írásbeli figyelmeztetést vagy kirúgnak. Ez utóbbit kevéssé tartjuk valószínűnek, mert lehet ugyan tagadni, de a tények önmagukért beszélnek: tanárhiány van! Nem egy tanítványomnak – pedig azért jó gimnáziumban tanítok – általános iskolában például egy darab kémiaórája sem volt! Hivatalosan minden órát megtartott valaki, a naplóba beírták, de annak a tanárnak túl sok köze nem volt a kémia tanításához. Szóval, amikor az embernek nem marad más lehetősége, akkor végső elkeseredésében kénytelen törvénytelen eszközökhöz folyamodni. Tudom, hogy most sok olvasó arra gondol: az ellenzék szekerét tolja, nyilván tőlük kap ezért valamit. Szeretnék mindenkit megnyugtatni: ezért az írásért senkitől nem kapok semmit (na jó, egy tiszteletpéldányt a lapból), és azt is szeretném leszögezni, hogy mióta az eszemet tudom, nem volt olyan oktatáspolitika, amivel én teljesen egyetértettem volna. Tehát bármelyik párt kormányzott, bárki volt is az oktatási miniszter vagy államtitkár, mindig elégedetlen voltam. Azt tapasztalom, néha úgy érzi az aktuális kormány, hogy ideje már emelni a tanárok fizetésén (2002; 2013), de azt gondolják, hogy ezzel minden meg van oldva. Sajnos nincs. Itt nemcsak a megalázó bérekkel van a baj, de most az verte ki leginkább a biztosítékot.

Visszatérve az alapkérdéshez: milyen példát mutat az a tanár, aki részt vesz egy polgári engedetlenségi akcióban? A diákok, szülők, régi tanítványok visszajelzése alapján jó példát! Mert vannak olyan alapvető jogok – például a sztrájkhoz való jog –, amelyeket nem lehet elvenni, amelyekért harcolni kell, bárki kormányoz, bárhogyan hívják is az oktatásért felelős vezetőket.

Palya Tamás

Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Vissza a tartalomhoz

MEGNYITÁS/LETÖLTÉS