Kedves Olvasók!

ssl.jpgA Magyar Kémikusok Lapja 2022. évi első számának beköszöntőjében az elmúlt időszak vírusjárvánnyal nehezített, nagyrészt a virtuális térbe kényszerített eseményeinek összegzése helyett az idei év kémiához kapcsolódó jeles évfordulóira hívnám fel a figyelmet.

Nemzetközi kitekintéseben Louis Pasteur (1822–1895) francia vegyész, mikrobiológus születésének 200. évfordulója emelhető ki. A még mindig velünk lévő vírusos környezetben különösen nagy tisztelettel emlékezünk a betegségek tanulmányozása terén elért eredményeire, elsősorban a lépfene (1877) és a kolera (1880), valamint a veszettség (1885) elleni vakcina kifejlesztésére.

A magyar vonatkozású kémia- és vegyipartörténeti évfordulókról részletes információt kapnak a Próder István által összeállított 2022. évi évfordulónaptárból, amelyek közül csak néhány, az MKE-hez szorosan köthető eseményt említenék meg.

175 éve, 1847-ben jelent meg Irinyi János „A vegytan elemei” című könyve, ez volt az első magyar nyelvű kémiakönyv, amely a Berzelius-féle vegyjeleket alkalmazta. Irinyi János nevét viseli az az Országos Középiskolai Kémiaverseny, amelyet az idén 54. alkalommal rendezünk meg.

140 éve, 1882-ben jelent meg a Fabinyi Rudolf által szerkesztett „Vegytani Lapok” első száma, amely az első magyar nyelvű kémiai folyóirat volt. Sajnálatos módon pénzügyi nehézségek miatt a lap 1889-ben megszűnt. Fabinyi Rudolf volt az MKE alapító elnöke, aki 1907-től 1920-ig, haláláig vezette az egyesületet.

120 éve, 1902-ben született Erdey-Grúz Tibor vegyész, egyetemi tanár, a magyar elektrokémiai iskola megteremtője. Az MTA volt elnöke, volt felsőoktatási, később oktatásügyi miniszter. Jelentős szerepet játszott az egyetemi oktatási reformok kidolgozásában, valamint az akadémiai kutatóhálózat létrehozásában. Erdey-Grúz Tibor 1949 és 1952 között volt az MKE hetedik elnöke.

Végül, de nem utolsósorban említem, hogy 2022-ben ünnepelhetjük a Magyar Kémikusok Egyesületének 115 éves születésnapját, ami ugyan nem kerek évforduló, de jelentős életkor.

Az MKL januári számában sok érdekes témáról olvashatnak például az újabb „zöld” oldószerekről Bélafiné Bakó Katalin cikkekében vagy az Alzheimer-kór kémiai vonatkozásairól és gyógykezeléséról Braun Tibor közleményében. Csupor Dezső a védőoltásokkal kapcsolatban „Kísérleti védőoltás – a mumus, amely sosem létezett” címmel készített összeállítást, illetve Kutasi Csaba „Optimális infra-remissziót biztosító textilszínezékek álcázáshoz” címmel mutatja be a legfontosabb kutatási eredményeiket.

Bízom benne, hogy az MKL 2022. januári száma is kellemes időtöltést nyújt majd az olvasók számára az év eleji csendesebb időszakban.

A Magyar Kémikusok Egyesülete vezetősége nevében ez úton kívánok egészségben, boldogságban és sikerekben gazdag új esztendőt!

Simonné Prof. Dr. Sarkadi Livia 


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS