Az eltűnt hallgatók nyomában

Markovics Ákos

PTE TTK Fizikai Kémia és Anyagtudomány Tanszék

 

A szerzőt az érdekelte, hogy egyetemük hogyan tudja megszólítani a jövőbeli hallgatókat, és hogyan tudja a jelenlegieket megtartani.

A pályaválasztás okát firtató kérdésre adott válaszok szerteágazóak voltak, azonban közös pontként jelent meg bennük, hogy a hallgatóink mindannyian szeretik az ismereteket átadni, szeretik a jelenségeket megmagyarázni, szeretnek kísérletezni. Egy lány úgy fogalmazott, azt kedveli a tanári pályában, hogy a szakmai szerep mellett egyszerre lehet kicsit rendezvényszervező és pszichológus is. A sokszínűség, változatosság mint vonzerő mindannyiuk válaszában előkerült.

pecs.jpg

Tanárjelöltek módszertani laboratóriumi gyakorlaton 2020 októberében (Szegedi Tudományegyetem)

Sajnos több hallgató megemlítette, hogy az eredeti célja az orvos/gyógyszerészképzés volt, csak nem vették fel, vagy ugyan elkezdte a képzést, de az nem tetszett neki. Egy hallgatót a szülei az alacsony tanári fizetés miatt nem engedték jelentkezni elsőre, csak sikertelen gyógyszerész-felvételije után kerülhetett végül hozzánk. Egy másik hallgató története hasonlóan érdekes: ő tehetséges cigány fiúként először általános orvos szakra jelentkezett. Kiváló eredménnyel, magas pontszámmal fel is vették, de egyrészt nem nyerte el a tetszését a közösség, másrészt a tanári pályán könnyebben el tudta képzelni magát.

Nem meglepő, hogy valamilyen formában mindannyian megemlítették a tanári pálya igen alacsony társadalmi megbecsültségét, ami komoly visszatartó erő. 


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS