Veszprémben alakult meg 1949-ben a BME Nehézvegyipari Kara, és még abban az évben megindult a tanítás. A kar 1951-ben Veszprémi Vegyipari Egyetem néven önállósult.


A Veszprémi Vegyipari Egyetem A épülete, Egyetem utca 10. 1949-ben már megkezdődött a tanítás (fotó: Mesüge, CC BY-SA 3.0)

Az intézmény megszervezésével Polinszky Károlyt bízták meg. Benedek Pál akadémikus, Polinszky jó barátja, így mesélte el az alapítás történetét:

„Polinszky okos ember volt és világosan látta, nem lesz Veszprémben épkézláb egyetem, ha senki nem akar majd odamenni tanárnak. Mást is kell még Veszprémbe telepíteni, nevezetesen a Nehézvegyipari Kutató Intézetet (NEVIKI), aminek ő akkor már kinevezett igazgatója volt, továbbá a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézetet (MÁFKI). Ez már azért is eszébe jutott, mert Freund Mihály intézete a Műegyetem Kémiai Technológiai Tanszékének hátsó laboratóriumában működött, nyomorúságos helyen. Veszprémben szép, nagy épületet kap majd.

Az 1949–50-es tanévben megindult a folyamat. Kossa [István] – már pénzügyminiszterként – odaadta a Veszprémben akkor éppen épülőfélben lévő pénzügy-igazgatósági épületet. Polinszky egy hét alatt megtervezte az egyetemet. Nem papíron, hanem úgy, hogy faszénnel a kezében végigjárta a házat, felrajzolta a falakra hová, mekkora ajtót kér és melyik ajtót kell megszüntetni, megrendelte a bútorokat és megvette a taneszközöket. Az oktatás megindult. A Nehézvegyipari Kutatóintézet ideiglenesen ugyanennek az épületnek a második emeletére került.

Hogyan bővült tovább az egyetem?

– Egy napon, reggel 7 órakor megjelent Vas Zoltán, a politikai bizottság tagja, az Országos Tervhivatal elnöke azzal, hogy Polinszky jövőre 240 emberre tervezze a létszámot. … Polinszky erre megmondta, hogy ehhez a létszámhoz milyen épületekre, mekkora beruházásra van szükség. Vas Zoltán odaadta a pénzt. Ebből épült a veszprémi egyetem nagy épülete, az aula és az összekötő épület.” (2)


Az A épülethez csatolt toldalékszárny, amely két 250 fős előadótermet is magában foglal, 1951 (1)


A B épület építése közben többször változtattak a terveken. Az aula belső díszcsarnokának kőfaragó munkái csak 1961-ben készültek el (1)


A D üzemkísérleti csarnok, 1952 (1)


Egyetemi épületek az „alsó kampuszon”, az Egyetem utcában; szemből az A, jobbra a B, C és D épület tömbje látható (1)

Az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézete és az egyetem számára készült el 1975-ben, szintén az Egyetem utcában, az I épület. Az 1980-as években megkezdődött a tanárképzés. A már Mérnöki és Tanárképző Karból álló intézmény neve 1991-től Veszprémi Egyetem lett. 1995-ben az egyetemhez kerültek a NEVIKI és a MÁFKI Wartha Vince utcai épületei is.


Az Auditorium maximum – Polinszky-terem, 2000, a „felső kampuszon”, Wartha Vince utca 1. (1)

2000-től újabb karokkal bővült az egyetem. 2003-ban a Vár több épületébe bölcsészettudományi tanszékek kerültek. Az A épület homlokzatán ma „Gazdaságtudományi Kar” felirat olvasható. 2006-ban az intézmény felvette a Pannon Egyetem nevet. A Mérnöki Karhoz tartozó egységekben ma a veszprémi kampusz mellett Nagykanizsán és Zalaegerszegen is folyik (elsősorban kémiai) kutatás és képzés.

Források:
1. A Pannon Egyetem története; A PE Mérnöki Karának rövid története, korabeli filmhíradó-részlettel
2. Benedek Pál: Ezen el kell gondolkozni, ezt analizálni kell. Szepesváry Pál interjúja

Vissza: Kémikus intézmények épületei