„Österreicher Manes József (1756–1831) már fiatalon elhatározta, hogy orvos lesz és kémiával fog foglalkozni. Ám ennek útjában állt, hogy zsidó volt (…) Bár Österreicher nem iratkozhatott be, de nem akadályozták, hogy rendszeresen bejárjon az előadásokra. Ő meg csendben készített egy disszertációt is a hallottakról, és amikor valóban megszűnt a tilalom, azt rögtön benyújtotta, aminek alapján megkapta, első zsidóként Magyarországon, az orvosi oklevelet. Balatonfüred első orvosa lett, emléktáblája látható a szanatórium falán. Winterl előadásai alapján megírt „Analyses aquarum Budensium (praemissa methodo prof. Winterl)” c. könyvét 1781-ben adta ki. Egyedülálló érdekessége e munkának, hogy minden budai ásványvíz „flogiszton”-tartalmát is meghatározta. Egyformának találta, kivéve a margitszigetit, abban háromszor annyit mutatott ki.” (Szabadváry)

„1802-ben Bécsbe költözött, hol mint gyakorló orvos élt. Az élelmi czikkek meghamisításának felismerésére készüléket talált fel, melyet Ferencz császárnak bemutatott, ki őt ezért arany tubákos szelenczével ajándékozta meg. 1818-ban a Magyarországon sűrűn előforduló glaubersóból sziksó [nátrium-karbonát] készítésére gyártervezetet nyujtott be a kormányhoz.” (Szinyei)


Österreicher Manes Józsefről
Szabadváry Ferenc: Szily Pál (1878–1945) élete és működése. A kémia magyarországi kezdeti tudományos megalapozása (MTA Kémiai Tudományok Osztálya ülése, 2000)
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 9. Hornyánszky, 1903. (Magyar Elektronikus Könyvtár)