Az ókori Róma vízellátása

Krutsay Miklós

A civilizáció terén mindmáig hatalmasak a különbségek a földrészek és országok között. Az ókori Róma mintegy ezer évvel megelőzte korát, többek között a városok vízellátásának biztosításában is.

agi.jpg

Az Aqua Julia

A rómaiak nem elégedtek meg a fővárosban kanyargó Tiberis (Tevere) zavaros vízével, hanem az Anio folyó felső szakaszának és a környező forrásoknak vizét is bevezették. A nagyrészt föld alatt húzódó vezetékek (aquaeductusok) többsége keletről érte el a várost, kettő nyugatról (a Trastevere felől). Ha völgy került útjukba, akkor a vályúszerű (többnyire 1,7 m széles), zárt csatornát a kellő magasságra épített boltívek tetején helyezték el. Minthogy a víz áramlását egyedül a gravitáció biztosította, a vezetékek lejtését (átlag 0,4%) igen pontos mérnöki munkával kellett meghatározniuk. A víz elszivárgását betontömítéssel akadályozták meg. A törmelék eltávolítására ülepítőmedencéket és függőleges szerelőaknákat alkalmaztak. A városba érve a víz tárolókba (castellum) került, és ezekből ágazódtak el a keskenyebb ólom- vagy kerámiacsövek kisebb tárolókon át, egészen a lakóházakig vagy közkutakig. A legtöbb vizet a fürdők igényelték. A vezetékek konstrukciója miatt a vizet nem lehetett elzárni, az folyamatosan ömlött. A kivehető víz mennyiségét fogyasztási helyek szerint szabályozták. Magánházaknál a fogyasztás nem volt ingyenes. A rendszer karbantartásáról külön személyzet gondoskodott. A felesleges víz a szintén kiépített szennyvízcsatorna-rendszerbe folyt, amelynek főcsatornája – a Cloaca Maxima – a Tiberisbe vezette. (Az egykori Cloaca Maxima szájadéka a bal parton, a Ponte Palatino mellett ma is látható.)


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS