Az eponímiától az eponimikus Stigler-törvényig

Braun Tibor

stig.jpgStephen Stigler 1980-ban publikálta az úgynevezett Stigler-törvényt. Stigler a statisztika törvényeinek egyik legismertebb szakértője, különösen a társadalomtudományokban. Jó barátja volt a szintén nagyon elismert Robert Mertonnak, akit a tudományszociológia egyik atyjának tekintenek. Merton 1968-ban leírta a „Máté-effektust”, amely Máté evangéliumának egyik megállapításából indul ki: „…  akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincsattól az is elvétetikamije van.” 1979-ben Stiglert felkérték, hogy járuljon hozzá egy emlékkönyvhöz, amivel Merton közeledő nyugdíjba vonulását kívánták ünnepelni. Rövid hezitálás után Stigler elfogadta a felkérést. Az eredmény a Stigler’s Law of Eponymy (Stigler eponímiatörvénye) 10 oldalas esszé lett, amiben többé-kevésbé explicit módon átvette Merton bizonyos gondolatait a tévesen alkalmazott eponimás jutalmazásokról. A Stigler-törvény szövege a következő: „… egyik tudományos felfedezést sem nevezik felfedezője nevén.” Stigler saját maga által elnevezett törvényét tréfának szánta, és cikkében a következő cáfolatot tette közzé:

„E dolgozat címeként és témájaként Stigler eponímiatörvényét választottam. Első látásra ez égbekiáltó megszegése az ‘alázatosság intézményes normájának’. A statisztikusok még jobban tudatában vannak a normák fontosságának, mint mások, ezért sietek közzétenni egy alázatos cáfolatot. Amennyiben lenne cikkem szövegében olyan ötlet, illetve gondolat, ami nincs benne Merton The Sociology of Science című könyvében, az vagy szerencsés véletlen, vagy valószínűleg hiba.”


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS