A Nyíregyházi Egyetem 2016-ban alakult meg a Nyíregyházi Főiskolából, amely 2000-ben jött létre a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem – Mezőgazdasági Főiskolai Kar (Nyíregyháza) integrációjával.

A Bessenyei György Tanárképző Főiskola (BGYTF)1972-ben alakult meg, szintén két intézményből. Egyik elődjét, a Nyíregyházi Magyar Királyi Állami Elemi Népiskolai Tanítóképző Intézetet 1914-ben alapították; 1959-ben lett felsőfokú tanítóképző intézet. A másik az 1962-ben alapított Pedagógiai Főiskola, ahol az 1967/68-as tanévtől képeztek kémiatanárokat.


A tanítóképző intézet helyén ma a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium működik a Széchenyi utca 6.-ban

A Kémiai Intézeti Tanszék munkatársai részt vesznek az osztatlan kémiatanári és a kémiatanári MA hallgatók képzésében. A tanárképzést a Bessenyei György Pedagógusképző Központ fogja össze.


A Nyíregyházi Egyetem B épületének bejárata, Sóstói út 31/b


2009-ben (az akkor még) Nyíregyházi Főiskola kampusza nyerte el a világ legjobb középületének járó nívódíjat a Prix d’Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton.


A Nyíregyházi Egyetem kampuszának részlete (Balázs Tibor vezető tervező, B5 Építészstudió Kft., A Studió 90 Építésztervező Kft.)

Források:
Nyíregyházi Egyetem
Brezsnyánszky László, Vincze Tamás (szerk.): Ötvenéves a pedagógusképzés a Nyíregyházi Főiskolán
A Nyíregyházi Főiskola lett a világ legjobb középülete, Index, 2009. 10. 15.

Vissza: Kémikus intézmények épületei