IgNobel-díjak mozikedvelő, rágógumizó, macskatartó tengeralattjáró-kapitányoknak

Lente Gábor

A mulatságos tudományos eredményeket elismerő IgNobel-díjakat 2021. szeptember 9-én már 31. alkalommal adták át. Hasonlóan a 2020-as évhez, a ceremónia helyszíne 2021-ben is az internet volt a korábban szokásos nagy színházterem helyett, a műsort élőben lehetett követni. A felvétel a YouTube-on bármikor megtekinthető.

ign22.jpg 

A 2020-as szünet után a kémia visszatért az IgNobel-díjjal is kitüntetett tudományágak közé. Az elismerésen német és új-zélandi kutatók – Jörg Wicker, Nicolas Krauter, Bettina Derstroff, Christof Stönner, Efstratios Bourtsoukidis, Achim Edtbauer, Jochen Wulf, Thomas Klüpfel, Stefan Kramer és Jonathan Williams – osztoztak. Ők azt vizsgálták, hogy egy mozi levegőjének kémiai analíziséből lehet-e következtetni a film tartalmára vagy más jellemzőjére (PLoS ONE 13, e0203044, 2018). A németországi Mainz egy mozikomplexumának szellőzőrendszerében végeztek méréseket, a szén-dioxid mellett elsősorban a levegőben lévő formaldehid, metanol, acetaldehid, aceton, ecetsav, dimetil-szulfid és izoprén koncentrációját követték.  A legtöbb esetben negatív következtetést vontak le, az egyetlen lényeges pozitív felismerés az volt, hogy az izoprén koncentrációja alapján egy film (német) korhatár-besorolását viszonylag jó hatékonysággal meg lehet jósolni. A munka a magyar sajtó figyelmét is felkeltette tavaly, a Klubrádió Ötös című műsorában 2021. november 1-én, az IgNobel-díjakkal foglalkozó rovatban, Para-Kovács Imre éppen a jelen sorok szerzőjével beszélgetett el az eredmények jelentőségéről és kémiai hátteréről.


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS