Kedves Olvasók!

3098_fabian_istvan.jpg2022 elmúlt és brutális kegyetlenséggel ránk csapta az ajtót. Az új év elején csak annyi látszik, hogy továbbra is olyan problémákkal kell szembesülnünk, amelyek gyökeresen megváltoztatják életünket. Ebben a helyzetben mindenkinek át kell gondolnia, hogy milyen stratégiával néz szembe a kihívásokkal. Van, aki azt mondja, szegjük le a fejünket, eltökélten végezzük a munkánkat és ne foglalkozzunk ránk nem tartozó dolgokkal. Ez az összeomlás stratégiája, mert már régen a „ránk nem tartozó dolgok” határozzák meg életünket, és egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ne viszonyuljunk valahogy a körülöttünk zajló eseményekhez, ne próbáljuk alakítani világunkat és ne használjuk szakmai ismereteinket valamennyiünk javára, de főleg egy jobb jövő reményében. Tudom, nem triviális elvárás ez, mert nincsenek holtbiztos megoldások, és már a problémák teljes mélységű feltárása is embert próbáló feladat. Csak néhány esetet említek ennek illusztrálására.

Putyin háborújának a következményei katasztrofálisak. A kényszerű energiatakarékosság ellehetetleníti munkakörülményeinket, a mindenhová beszivárgó infláció és áruhiány pedig olyan gazdasági kényszereket hozott, amelyek fejlesztési, kutatási és tudományos programok leállítását vagy jelentős „karcsúsítását” teszik szükségessé. Mindez azonban eltörpül az emberéletben, anyagi értékekben elszenvedett pótolhatatlan veszteségekhez és a háború hosszabb távú hatásaihoz képest. Most még nincs napirenden, de nekünk kémikusoknak már most fel kell készülnünk a környezet helyreállítására, mert ne legyen kétségünk afelől, hogy a háború a leghatékonyabb eszköze a környezetrombolásnak, ami nem ismer határokat.

Persze a környezet minőségével kapcsolatos kérdések a háborútól függetlenül is napirenden vannak, és gyakran egy-egy konkrét ügy kapcsán a közvélemény nehezen képes kibogozni a valóság és a képzeletvilág összegabalyodott szálait. A kémiai ismeretek birtokában nekünk lenne a kötelességünk mindenki számára érthető módon tisztázni néhány alapvető kérdést. Ez azonban elsősorban nem a szándékainkon, hanem a hozzáférhető információkon múlik. Példának okáért, az utóbbi időszakban sokan kérdezték tőlem, hogy mi a véleményem Magyarország tervezett „akkumulátorgyártási nagyhatalom” státuszáról. Kénytelen voltam azt válaszolni, hogy semmi, mert a hatástanulmányok (már ha vannak egyáltalán) és a konkrét technológiai tervek ismerete nélkül badarság lenne bármit is mondani a beruházásokról. Az viszont tény, hogy a projekteket körülvevő titkolózás, a kiszivárogtatott félinformációk és a jelentős állami támogatások indoklásának elmaradása nem segíti a bizalom megteremtését és a szakmai alapon álló érvek elfogadtatását.

„Közszolgálati” feladataink az élet számos más területén is lennének. Sajnos már hónapok óta napirenden van a közoktatás helyzete. Az ilyen-olyan ígéretek ellenére nem látszik a kibontakozás. Világosan látnunk kell, hogy minden szakmának érdeke a stabil és jó színvonalú oktatás, mert csak így biztosítható a szakemberek utánpótlása. A tanárok – és hangsúlyozottan nem csak a kémiatanárok – jogos igényeinek támogatásával, egy válságkezelő közoktatási koncepció kialakításában való részvétellel hozzá kell járulnunk a helyzet normalizálásához. Már ha egyáltalán igényt tartanak a véleményünkre ebben az ügyben (is).

Ne feledjük! Rajtunk is múlik, hogy mit hoz a jövő. Főleg rajtunk.

Dr. Fábián István

egyetemi tanár, az MKE IB tagja


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS