Laboráns néni, nyerít a kémcső!

Németh Liza Szófia

Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium

"Aki ismer, az pontosan tudja, hogy mindig a saját fejem után megyek. Ha valamit kigondolok, hirtelen olyan leszek, mint egy szagot fogott vadászkutya: senki és semmi nem tántoríthat el a célom megvalósításától, addig megyek, amíg véghez nem viszem. Ezúttal sem volt ez másképp: még be sem adtam a pályamunkámat a tavalyi dr. Kónya Józsefné Emlékpályázatra, de már akkor tudtam, hogy a következő tanévben is meg fogom mérettetni szellemi termékemet, amely nem lehet mással kapcsolatos, csakis a lovak kémiájával” – írja a szerző.

A lósampon-tesztről szóló fejezetben pedig a következő derül ki a ló szőrén éktelenkedő trágyafoltok tisztításakor:

"Amikor vízzel próbáljuk meg eltávolítani a foltot, akkor az történik, hogy a víz megnedvesíti, fellazítja a trágyát, ami így már nem fog olyan szorosan kötődni a lószőrhöz és ezért egy bizonyos mennyiség leválik. Ebben az esetben azonban nem történik oldódás, vagy ha igen, csak minimális mértékű, ezért nem is olyan hatékony a tisztítás.

magus.jpg

A Szerző és Mágus

Ha azonban lósampont vagy szappant is keverünk a vízhez, akkor más a helyzet. Itt már nem egészen a hasonló a hasonlóban elv a magyarázat, hanem az, hogy mind a szappan, mind a lósampon tartalmaz ún. amfipatikus molekulákat. Ezek a részecskék rendelkeznek poláris és apoláris résszel is, amelyek közel azonosak, éppen ezért képesek kapcsolatot teremteni az apoláris lótrágya és a poláris víz között. Azonban tudatosan nem árulok el mindent az amfipatikus részecskékről, ugyanis még rengetegszer fogunk találkozni velük a pályázatban és szeretném a velük kapcsolatos érdekességeket csepegtetve közölni, hogy tovább tartson az izgalom.

Azt azonban még le kell írnom ennek a kísérletnek a kapcsán, hogy mivel a közönséges szappan és a lósampon hatásfoka között nem találtunk szignifikáns különbséget, ezért nagyon valószínű, hogy a címkén lévő LÓSAMPON felirat csupán marketingfogás."


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS