Kedves Olvasók!

kr.jpgÓkori hagyomány szerint az első római naptárat maga a várost alapító Romulus király alkotta meg, és az év harmadik – utóbb ötödikké váló – hónapját a meglett korúak (majores) tiszteletére Majusnak nevezte el. Május hónap neve valójában Maia Maiestas itáliai termékenységés tavaszistennő nevéből származik. Csakugyan itt a tavasz. Anyák napja. Majális. Pünkösd. Nyíló orgona. A középiskolások ballagnak, az egyetemeken kezdődik a vizsgaidőszak. Pontosabban szólva kezdődnék, ha 2023 nem rendkívüli év lenne, amelyben a tavaszi szemeszter későbbre csúszott. Az ország 2020 óta különleges jogrend miatti veszélyhelyzeti üzemmódban működik. És bár az elmúlt évek során gyökerestül változott meg életünk sok területe, a Magyar Kémikusok Lapja a fix pontok közé tartozik. Hónaptól hónapra megjelenik szokott ízléses külalakjában, színes és sokrétű tartalommal.

 Ez alkalommal törzsszerzőink érdeklődésének megfelelően a historikus témák kerültek előtérbe. Folytathatjuk washingtoni sétánkat a Hargittai házaspár vezetésével (természettudományos turizmus). Választ kapunk arra a kérdésre, miért nem szoktak a nagy divatházak zöld színű női ruhákat készíteni. Ennek oka Scheele 18. századi szabadalma, a később Scheele-zöldnek vagy svédzöldnek nevezett festék, mely fő összetevőként réz(II)-arzenitet tartalmazott, és ennek mérgező hatása folytán egyfajta „gyilkos divatot” teremtett. Liebig munkásságán keresztül a 19. század közepének kémiai problémafelvetéseibe nyerhetünk betekintést, a Debye nevéhez fűződő elméletek, egyenletek, mennyiségek pedig a 20. század fizikai kémiájáról szólnak. Hídként köti össze a múltat (muzeális tárgyak) a jelennel (környezetszennyezés) a Braun Tibor hagyatékából való írás, amelyből kiderül, milyen sokféle, bonyolult módon károsodhatnak a műtárgyak a múzeumi környezetben. A jövővel kapcsolatos az energiatermelés új lehetőségét magában hordozó lézeres termonukleáris fúzió új fejleményeit bemutató tanulmány.

Számomra – kémia-történelem szakos tanárként – igen érdekesnek ígérkezik ez az összeállítás. Az az idő, amit az olvasásával töltöttem, jótékonyan kiszakított a közoktatás világából és hangulatából. Ez utóbbi kérdéskörről e helyütt nem írok. Haldoklókról, halálraítéltekről jót vagy semmit. Annyit mégis, hogy az áprilisi, Debrecenben megrendezett Irinyi-döntő is szép élményem: a kollégákkal való találkozás, tehetséges és motivált diákok százas nagyságrendje. Ők a jövő záloga. Azt hiszem, a Magyar Kémikusok Lapjának szerkesztősége inkább ilyesfajta pozitív, építő jellegű, esetleg szakmódszertani szemléletet föltételez rólam, azért kért fel tagjának. Ezirányú tevékenységemben a kémiatanár társadalmat igyekszem majd képviselni.

Kívánom, forgassák örömmel és haszonnal a lap májusi számát!

Keglevich Kristóf

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS