Kohlrausch törvényei

Inzelt György

Friedrich Kohlrausch a 19. század kiemelkedő tudósa volt. A kísérleti módszerek kidolgozásával, a precíz mérések kivitelezésével és azok értelmezésével ő indította el azokat a kutatásokat, amelyek az elektrolitokkal foglalkozó tudományterület megalapozásában döntő szerepet játszottak. Nem kevésbé jelentős, hogy minden későbbi szereplő (így például Ostwald, Arrhenius, Nernst) valamilyen formában az ő tanítványa volt.

 kohl.jpg

Kohlrausch (középen ül) és tanítványai: Arrhenius (áll, jobbról a második), mellette a kép jobb szélén a még ifjabb Walther Nernst

Kohlrausch a kor szokásának megfelelően különböző egyetemeken vállalt munkát, először Frankfurtban előadó, 1866 és1870 között a Göttingeni Egyetemen fizikatanár, 1870-től az ETH professzora Zürichben, de egy év múlva már a Darmstadti Műszaki Egyetemen találjuk. 1875-től a Würzburgi Egyetem professzora, ahol fő témája az elektrolitok vezetése lesz. Nála doktorált Walther Nernst és Erasmus Kittler fizikus, az elektrotechnika egyik jeles úttörője is. 1888-tól a Strasbourg-i Egyetem professzora. Utóda Wilhelm Conrad Röntgen lett a würzburgi tanszéken. 1894-ben visszautasítja a professzori állást a berlini Humboldt Egyetemen, de 1900-től tanít Berlinben. 1887-ben Wilhelm Ostwald felkereste őt Würzburgban. Így írja le Kohlrauscht: „Magas, vékony ember, szürkés-szőke szakállal, nyugodt, keveset beszélő, tartózkodó.”


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS