Kedves Olvasók!

kt.jpg

Szevolgy.jpegA múlt havi számban részletes beszámolót olvashattak a Magyar Kémikusok Egyesülete tisztújításának eseményeiről, és a következő négyéves periódusra megválasztott vezető tisztségviselőket is bemutattuk. Ugyancsak olvashattak arról, hogy Lapunk élén is vezetőváltást terveztünk. Ezt a régi vezető testületek megtárgyalták, a javaslatokkal egyetértettek és azokat támogatták, de a döntést – indokolható okokból – már az új vezetésre hagyták. Az MKE május 19-én megválasztott vezetése nem késlekedett, és már első ülésén tárgyalta az MKL vezető testületeiben korábban előkészített vezetőváltást. Ennek eredményeként a Magyar Kémikusok Lapja szerkesztőbizottságának elnöki posztjára Keglevich György, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára, a szerkesztőség élére pedig Lente Gábor, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára kapott megbízást. A változásokat a Lap impresszumában (lásd balra) már feltüntettük.

Minden operatív testületben időről időre szükség van vezetőváltásra, ez a normális működés elkerülhetetlen feltétele. Ennek tettünk eleget a Magyar Kémikusok Lapja élén. A vezetőváltozások indokait a Lap nyári számában, a két leköszönt vezetővel való beszélgetésben olvashatták, az új tisztségviselők pedig ebben a számunkban szólnak terveikről.

Őket lapunk olvasói jól ismerhetik az Egyesületből és a Lapból is. Mindketten elkötelezettek az MKE célkitűzéseinek megvalósítása mellett. Eddig is sokat tettek a kémikus közösség szolgálata és képviselete, az MKL színvonala, olvasottsága, tartalmi nívójának emelése és fenntartása érdekében. Meggyőződésünk, hogy jó kezekbe került a Lap irányítása. Mindketten megköszönjük olvasóinknak az elmúlt években felénk irányult bizalmat. Úgy érezzük, jól sáfárkodtunk ezzel, és utódainknak megőrzésre és továbbfejlesztésre érdemes értéket adunk át. Az új vezetésnek erőt, kitartást, jó egészséget és ugyanolyan közösségi támogatást kívánunk, amilyen a mi munkánkat is segítette.

2023. szeptember 

Szépvölgyi János, Kiss Tamás


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS