Kedves Olvasók!

A tudomány története paradigmák története. Ha valamit, akkor annyit mindenképpen érdemes említeni e mindenkori közmegegyezésen nyugvó tudásrendekről, hogy a régi keretek lebontása és az újak felépítése ritkán történik – volt ilyen egyáltalán? – zaj nélkül. A többi között a természettudományos szemlélet is sok hangos változáson esett át, az empirizmusból a teóriák és modellek világába, onnan a számítógépes szimulációk virtualitásába, most pedig úgy tűnik, hogy az AI hódításával már adatvezérelt tudományról beszélhetünk. Hallgassuk csak, hogy mai világunkban mekkora lett a zaj! Nem csoda, mondhatja az Olvasó, sokan vagyunk, jövünk-megyünk, dagasztjuk az akár egy nemzedéken belül is fel- és eltűnő médiaformák kakofóniáját. Mémek, amelyek a mém fogalmát is elmémesítették. Egyszóval nagy a nyüzsgés, a feleslegesség.  Miközben otthon a fiunk rászánja magát, hogy elolvassa az Antigonét. Mert az ofő, egy hús-vér és szív-lélek gimnáziumi tanár, aki egyébként túrázik és fut, meg örül, hogy ennyien tanulnak zenét az osztályból, kérte. A youtuberekre meg tiktokkerekre hangolódottan is summázza, hogy apa, itt a végén majdnem mindenki meghal, és Kreón mégis azt hiszi, hogy helyesen cselekedett. Bizony, gondolom magamban, paradigmák ütköznek.

Mindeközben adattárolóink folyamatosan telnek olyan adatokkal, amelyek egyre rövidebb és rövidebb ideig képezik a gondolkodásunk részét, hogy aztán átadják helyüket másoknak; a háztartások olyan eszközökkel, amelyek lehetnének tartósabbak, meg olyanokkal is, amelyek akár ne is léteznének, vagy ha már léteznek, akkor legalább ne ennyire hosszú ideig. Az előállításukhoz, szállításukhoz, tárolásukhoz, ahhoz, hogy megszabaduljunk tőlük, növekvő mértékben használunk – fajlagosan ugyan egyre takarékosabban, de összességében mégis egyre nagyobb mennyiségben – energiát.

Figyelmünk a fenntarthatóság, a megújuló energia kiaknázása felé fordul. A tudományé, az iparé, a társadalomé, és talán már a döntéshozóké is. Kinek-kinek a saját értékmérői szerint. Az International Energy Agency Net Zero by 2050: A Roadmap for the Global Energy Sector jelentése szerint a 2020-ban még 736 GW-os telepített napelemkapacitás 2050-re 14 458 GW-ra nőhet. Emellett nagyjából 306 millió tonna zöld hidrogén előállítására lenne szükség egy fenntartható rendszer kialakításához, amely a jelenlegi 300 MW-os elektrolizáló kapacitás 3600 GW-ra emelését jelenti, ezzel együtt a zöld hidrogén ára 1–2,5 euro/kg körüli értékre csökkenne. Az előállítást a globális villamosenergia-termelés 20%-a biztosítaná. Az EU A hydrogen strategy for a climate-neutral Europe irányelve 2024-ig 1 millió tonna zöld hidrogént, 2030-ig 10 millió tonnát, 2050-ig pedig a nehezen megkerülhető felvevőpiacok (hajózás, légi közlekedés) átállítását fogalmazza meg. Az induló költséget 430 milliárd euróra becsülik, amelyből az EU-s hozzájárulás 96 milliárd euró, 170 000 munkahelyet teremtve. Van, aki képes ekkora számokat bizalommal befogadni? Jóval átélhetőbb az a mondás, hogy a legolcsóbb energia az el nem fogyasztott energia.

Talán a kontrasztok mutatják, hogy eljött a valós együttgondolkodás ideje, és ehhez csupán a saját energiánkat kell latba vetnünk. Természetesen ebből az MKL is kiveszi a részét, időről időre olyan kutatókat megszólaltatva, akik a megújuló energia egyes területeinek tapasztalt képviselői. A mostani számban, rendhagyó módon, a 110 éves Egis története nyitja a sort, és olvashatnak speciális pH-mérőcellákról, a Tafel-egyenlet névadójáról, érzékszervi textilvizsgálatokról, egy külföldön tanuló fiatal értékes tapasztalatairól, nem is említve az elmaradhatatlan Vegyészleleteket. Kérem az Olvasót, szánja rá idejét ezekre az írásokra!

Pap József Sándor

 Vissza a tartalomhoz

MEGNYITÁS/LETÖLTÉS