Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék – múlt, jelen és az elképzelt jövő

Leveles Ibolya, Németh Renáta, Tömösközi Sándor

A tanszékünk jelenlegi formája két, komoly történeti és szakmai múlttal rendelkező szervezeti egység, a Mezőgazdasági Kémiai Technológia Tanszék és a Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék (korábbi néven Élelmiszerkémiai Tanszék) egyesüléséből jött létre 2007-ben.

A tanszékösszevonás a biotechnológiai, egészségvédő, élelmiszer-minősítő és környezetvédelmi szakirányokat (jelenleg specializációkat) magában foglaló biomérnöki képzés és kutatás szempontjából új helyzetet teremtett. Egyrészt lehetőséget kínált a laboratóriumok funkciójuknak jobban megfelelő felújítására, az egymáshoz közel álló szakterületek (biotechnológia, fermentációs technológiák, bioanalitika, molekuláris biológia, mikrobiológia, melléktermék hasznosítás stb.) szorosabb együttműködésére, a vizsgálati technikák, analitikai és kísérleti arzenáljuk hatékonyabb kihasználására. Ennek eredményeként a BME biomérnökképzése és néhány kapcsolódó kutatási területe hosszú idő óta vezető szerepet tölt be az országban. Az utóbbi években elindult az ELTE-vel közös Biotechnológia mesterképzési szak is, melyhez kapcsolódóan állami céltámogatás és pályázati források segítségével új biotechnológia laborok kialakítása és felszerelése vált lehetővé.

abet.jpg

A tanszéken kilenc kutatócsoport működik

A tanszék szakmai tevékenységének meghatározó területei a biokémia, a molekuláris biológia, az élelmiszertudomány, az ipari biotechnológia és a kapcsolódó határterületek. A tanszék tudatosan törekszik a három alaptevékenység, az oktatás, a kutatás-fejlesztés-innováció, valamint a szolgáltatások korszerű, szakmailag hiteles és egymást erősítő művelésére. A négyszintű oktatás (BSc, MSc, PhD és szakmai továbbképzés) tananyagai folyamatos fejlesztés alatt állnak a biomérnöki és biotechnológus területekre jellemző interdiszciplináris szemlélet erősítésével. Az oktatásban szerepet játszanak a törzsanyag folyamatos fejlesztése mellett az egyéni, problémamegoldó, speciális mérnöki feladatok (pl.: projektmunkák), ami a szereplést, készségfejlesztést, közös alkotás képességét is támogatja. A tanszék gyakorló szakemberek számára összeállított továbbképzési programjaiban a szakmérnökképzés mellett a piaci igényekhez rugalmasan igazodó rövid ciklusú tanfolyamokat is ajánl, amelyek ipari igényeket kívánnak kielégíteni.


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS