Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék

Béri János, Pusztai Éva, Deák András, Mika László Tamás

A tanszék a Kémiai Technológia Tanszék (alapítva 1870-ben) és a Vegyipari Műveletek Tanszék (alapítva 1952-ben) összevonásával jött létre 2007. január 1-én.

A korábbi hagyományokat és értékeket követve a tanszék szakmai tevékenysége a magas szintű természettudományos ismeretekre építő mérnöki és technológiai ismeretek oktatásán és kutatásán alapszik. A tanszék a vegyészmérnök szakon gazdája az általános vegyipari és folyamatmérnöki, a környezetmérnök szakon pedig a környezettechnológia specializációknak. Főbb oktatott tantárgyai: vegyipari műveletek, folyamatirányítás, folyamattan, kémiai technológia, vízkémia, környezeti kémia, statisztika, szennyvízkezelés, radiokémia, környezeti eljárástan, katalízis, szénhidrogénipari technológiák és műszaki kémia.

feluzemi.jpg

A félüzemi labor

A kifejezetten mérnöki szemléletű, tárgykörű és jellegű ismeretek oktatásához gyakorlati képzés kapcsolódik. Ebben kiemelt fontosságú a 2010-es évek elején felújított és azóta folyamatosan fejlesztett Tanszéki Félüzemi Laboratórium. A régi tradicionális mérések mellett, többek között ipari támogatással, új méréseket vezettek be: szakaszos félüzemi bepárló, fluidizáció, szűrés, centrifugálás, hőcsere, abszorpció és porozitásmérés. A Tanszék gyakorlati képzéséhez hozzátartozik a különböző folyamatszimulátor-programok (ASPEN, ChemCAD) oktatása, amelyhez a félüzemi laborban létrehozott korszerű számítógépterem szolgál helyszínül.

A tanszéken jelenleg nyolc kutatócsoport működik: Biomimetikus technológiák kutatócsoport, Elektrokémiai energiatárolás kutatócsoport, Extrakciós és nagynyomású műveletek kutatócsoport, Katalitikus eljárások kutatócsoport, Környezeti és folyamatmérnöki kutatócsoport, Kristályosítási és folyamatmérnöki kutatócsoport, Ipari statisztika kutatócsoport, Radiokémia és technológia kutatócsoport.


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS