Kedves Olvasók!
A Magyar Kémikusok Lapja májusi száma interjút közöl Brücher Ernő professzorral több mint 65 éves pályafutása kapcsán. Az interjú számos emléket és gondolatot elindított bennem, az egyetemi éveket, szerelmeket és barátságokat. És azt, hogy amikor 1982-ben megkezdtem vegyész tanulmányaimat a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Brücher tanár úr általános kémia előadásai jelentették az első találkozásomat azzal a kémiával, ami miatt vegyésznek jelentkeztem és ami jóval meghaladta a gimnáziumban tanult közismereti anyagot. Éles volt a kontraszt az egyetemi és a gimnáziumi kémia között, de ugyanúgy éles volt a kontraszt az én gimnáziumból eredező tudásom és a debreceni vegyipari szakközépiskolából érkezett csoporttársaink tudása között. Mindazonáltal az akkori gimnáziumi kémiaoktatás megfelelő alapokat adott az egyetemi szintű kémia megértéséhez, befogadásához, elsajátításához. Az 1970–80-as évek 1–3. évfolyamos gimnáziumi kémiaoktatásához képest jelenleg a kémia tantárgy oktatása két tanévre korlátozódik és folyamatosan teret veszít. Eközben az elsajátítandó tananyag lényegesen (és szerintem feleslegesen) elméletibb és a gyerekek számára nehezebben emészthető lett.
Brücher Ernő is hivatkozik az elkötelezett tanáregyéniségekre, akik nélkül ő sem válhatott volna azzá, aki lett. Manapság, amikor a kémia iránti érdeklődés folyamatosan csökken, minden korábbinál nagyobb szükség van a lelkes, elkötelezett tanárokra, hogy megmutassák a kémia szépségét, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsék a kémia és a kémikus vagy akár a kémiatanári pálya iránt. Sajnálatos, hogy ezzel szemben a kémia (és általában a természettudományos) tanári pálya egyre kevésbé tűnik vonzónak, a kémiatanári szakokra egyre kevesebben jelentkeznek. Pedig nélkülük nem lesznek vegyészek, vegyészmérnökök, gyógyszerészek, nem lesz gyógyszeripar, petrolkémia, agrokémia, laboratóriumi diagnosztika és még sorolhatnám!
Úgy vélem, a mai magyar kémikus társadalom felelőssége is, hogy felismerje, a huszonnegyedik órában vagyunk, és nekünk is lépnünk kell, hogy megállítsuk az évtizedek óta tartó rossz tendenciát, a természettudományos oktatás leépülését.
Ahhoz, hogy a kémia és általában a természettudományok iránti érdeklődést felkeltsük, fontos, hogy ne csak a tudományokat, de azok nagyszerű művelőit is megmutassuk a gyerekeknek, hogy tudják, kik voltak a Marslakók, ki volt Kármán Tódor, Neumann János, Szent-Györgyi, Hevesy, vagy akár a maiak közül Barabási Albert László, Karikó Katalin.
Huszonöt évvel ezelőtt volt szerencsém eljutni Los Alamosba, a Bradbury Science Museumba. Amikor a múzeumőrrel a Manhattan-tervről beszélgettünk, és kiderült, hogy magyar vagyok, nemcsak a projektben részt vevő magyar tudósokat tudta beazonosítani, de azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy az az iskola, ahol az alapokat szerezték, a budapesti fasori gimnázium volt. Vajon a mai átlag magyar emberek közül hányan vannak ezzel tisztában?
A szerző ezúton kéri az olvasó elnézését a csapongó gondolatokért, amelyeket a Brücher Ernővel készített interjú indított el benne. Ezzel ajánlom olvasásra a jelen lapszámot és benne az interjút. Remélem, másokban is érdekes gondolatokat fog indukálni!
Urbányi Zoltán
a Magyar Kémikusok Egyesülete alelnöke
