Olvasnivalót ajánlanék

Karikó Katalin: Áttörések – Életem és a tudomány, Helikon, Budapest, 2023

Kiss Tamás

attor.jpgKatalin látszólag hiába találkozott 1997-ben Drew Weissmannal, aki új vakcinákat akart fertőző betegségek ellen előállítani, de társra találtak egymásban az mRNS hasznosításának kutatásában. 2006-ra alapjaiban sikerült megoldaniuk a problémát. Eredményeiket a Nature nem fogadta el, így az Immunity folyóiratban publikálták. Módszerüket a Penn segítségével szabadalmaztatták. Sem a tudományos közvélemény, sem a vállalkozói kör nem figyelt fel az eljárásban rejlő lehetőségekre. Katalint 2013-ban eredménytelen kutatásai miatt a Penn végleg elbocsátotta.  

Ekkorra a biotechnológiai cégek az egész világon felfutottak. A rák gyógyításában az immunterápiás szerek kifejlesztésére összpontosítottak. Az mRNS alkalmazása a célkeresztbe került. Több biotechnológiai cég is érdeklődött a Karikó–Weissman-szabadalom iránt. Katalin egyben állást is keresett, és a mainzi BioNTech nyerte el a tetszését. A kölcsönös érdekek találkozása alapján hamar megállapodtak, és 2013-tól a cég alelnökeként ott folytatta kutatásait. Minden ment a maga útján, amikor 2019 végén jött a Covid–19…

 


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS