Kedves Olvasók!

lgbek.jpgNem ez a beköszöntő az első alkalom, amikor az itt megjelenő sorokat nem az adott számban megjelenő cikkek ajánlásának szeretném szentelni. Másról lesz szó: a magyar nyelv szerepéről a tudományban.

A belső indíttatást az adja ehhez a témához, hogy a Kémiai Osztály képviselőjeként részt vettem a Magyar Tudományos Akadémián működő Magyar Nyelv a Tudományban Elnöki Bizottság két őszi ülésén. A bizottság feladata elősegíteni azt, hogy „a magyar megmaradjon a tudományos élet nyelveként”.

Ez látszólag nemes cél, történetileg akár még a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásának fő okaként sem túlzás említeni. Úgy érzem, hogy egy magyar nyelvű tudományos szakmai magazin szerkesztőjeként, illetve számos magyar nyelvű ismeretterjesztő cikk és könyv szerzőjeként többszörösen bizonyítottam már az elkötelezettségemet a magyar nyelv ügye iránt. Mégis súlyos kétségeim vannak afelől, hogy az ilyen szavakkal megfogalmazott céllal azonosulni lehet.

A magyar valójában soha nem volt a kémia nyelve. Az önálló tudománnyá válás előtti időkben leginkább latinul, majd a 18. század végétől a 19. század közepéig franciául, utána németül, s a legutóbbi szűk évszázadban elsősorban angolul kell tudnia annak, aki a kémia legfrissebb kutatási eredményeit követni kívánja. Magyarul mélyebb kémiai ismeretekről írni és olvasni bő 150 éve lehet, s az ehhez szükséges nyelvi eszközöket az az igény teremtette meg, amely a magyar anyanyelvű, kémiát foglalkozásukként választó szakemberek lelkében megszületett. Ez az igény nem szűnt meg, legalábbis ilyesminek én a leghaloványabb jeleit sem tapasztalom. Miért kellene megvédeni valamit, ami nincs is veszélyben? Talán azért, mert utólag így könnyű lesz sikeresnek érezni magunkat?

Persze egy akadémiai bizottságot leginkább az ilyen kérdések belső vetületei foglalkoztatják. A Magyar Tudományos Akadémia számára a legkönnyebb beavatkozási pont az MTA doktora cím odaítélésének rendszere. Az MTA Doktori szabályzata eleve elő is írja, hogy az MTA doktora címet annak lehet adományozni, „aki hozzájárul az MTA akadémiai törvényben megfogalmazott küldetéséhez és közfeladatainak ellátásához, és amennyiben magyar anyanyelvű, segíti a tudomány magyar nyelven történő művelését”.

Számomra ebben a megfogalmazásban talán az a legfeltűnőbb, ami nincs benne: történetesen az, hogy a tudomány magyar nyelvű műveléséhez feltétlenül írásban kellene tennie a hozzájárulást a címre pályázóknak. Az pedig végképp nem követelmény, hogy magyar nyelven új kutatási eredményekről kellene bárkinek is beszámolni, noha a valóságban szóbeli formában gyakran még ez is megtörténik hazai szakmai konferenciákon vagy éppen akadémiai munkabizottsági üléseken.

A Magyar Nyelv a Tudományban Elnöki Bizottságban hallottakban súlyos tévedésnek gondolom azt az elemet, hogy a tudományos nyelv magyar nyelvű művelését kizárólag írásban tudja elképzelni. Bármilyen írásos mű egyetlen értelme az olvasó. Ezért nagyon-nagyon rossz útnak tartanám, hogy ha a természettudományos, nemzetközi tudományágakban az Akadémia elsődleges kutatási eredményekre is magyar nyelvű publikációs követelményeket írna elő.

Lente Gábor


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS