Kedves olvasók! Nyomtatás E-mail

 

Fábián IstvánHetedikes koromban egy fiatal, ambiciózus kémiatanárnő vezetett be a molekulák világába. Ő beszélt rá arra is, hogy kémiaszakkörre járjak, ahol egy lelkes kollégájával érdekes kísérleteket végezhettünk. Ma is emlékszem arra az izgalomra, amit egy tőlem karnyújtásnyira lévő mérőhenger alján gomolygó „gyilkos mennyiségű” klórgáz közelsége okozott. Nagyjából akkortájt dőlt el, hogy én kémikus szeretnék lenni. Az egyetemi tanulmányaim előtt volt még négy kemény év a Debreceni Vegyipari Szakközépiskolában, ahol nagy tudású tanárok ösztönöztek bennünket a kémia összefüggéseinek mélyebb megértésére. Szerencsésnek érzem magam, mert azok közé tartozom, akik előtt feltártak egy izgalmas, sok kihívással teli világot. Sajnálom, hogy mindez ma már egyre kevesebb diáknak adatik meg. A középiskolák padjaiból nagy számban kerülnek ki a kémiát utáló, a vegyszerektől rettegő diákok, akik közül sokan kemofóbiában szenvedő, a vegyészeket frankensteinizáló felnőttekké válnak. Olyanokká, akik szeretnek kényelemben élni és örömmel fogadják el korunk vívmányait, de nem értik, hogy mindehhez többek között a kémia teremti meg a feltételeket. Mert nem tudják, hogy a nap mint nap használt és fogyasztott dolgok – legyen szó gyógyszerekről, ivóvízről, élelmiszerekről, ruházati cikkekről, járművekről, mobil eszközökről stb. – nem léteznének a modern vegyipar nélkül. Mindez elsősorban nem a tudatlanok hibája, hanem annak a közoktatási rendszernek a bűne, amiben egyre súlytalanabbá válik a természettudományok és ezen belül a kémia oktatása. A következmények kézenfekvők. Elindult egy öngerjesztő – stílszerűen autokatalitikus – folyamat. A kémia oktatása évek óta visszaszorulóban van, egyre kevesebb diákot érnek életre szóló élmények a kémiaórán, ezért finoman szólva is akadozik a kémiatanárok utánpótlása, és így egyre kevesebb kémia iránt elkötelezett tanár kerül a közoktatásba. A kör ezzel bezárult. Ezek a gondolatok tolultak fel bennem, amikor először megláttam a mostani címlapon szereplő grafikont.

Különböző fórumokon sokan és sokszor jeleztük már, hogy ennek a folyamatnak nem lesz jó vége. Az ingerküszöböt nem sikerült áttörni. Néhány éve az éppen aktuális államtitkárnak némi malíciával azzal „büszkélkedtem”, hogy a tanszékemen diplomamunkázik az abban az évben az egész országban nappali tagozaton végző kémiatanárok egyhatoda. Mielőtt bármit mondott volna, hozzátettem, hogy ez mindösszesen egy fő. A válasz egyszerű volt és jellemzően semmitmondó: „Ne aggódjon, majd megoldódik ez a probléma is.” Nos, semmi sem oldódott meg, konkrétan a helyzet katasztrofális. Évek óta látjuk ezt a tendenciát, de a grafikon és a hozzá tartozó adatok még így is brutálisan sokkolóak. A következő tíz évben 1270 kémiatanár éri el a nyugdíjkorhatárt, utánpótlásként(?) 129 aktív kollégájuk van a 23–33 éves korosztályban. Önmagukért beszélő számok.

A felsőoktatási stratégiában deklarált cél a természettudományos tanárok létszámcsökkenésének megállítása. Végre el kellene indítani egy valós cselekvési programot a cél elérése érdekében!

 

Debrecen, 2018. március

Fábián István
tanszékvezető egyetemi tanár,
a Debreceni Egyetem korábbi rektora