Kedves Olvasók!

varnagyk.jpgÁprilis az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjének és az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Kémia és Vegyipari Szekciójának hónapja volt. A két országos esemény két hét különbséggel zajlott, és idén mindkettőnek a Debreceni Egyetem adott otthont. A részletes beszámolók a következő lapszámokban jelennek meg.


Az Irinyi János Kémiaversenyt a Magyar Kémikusok Egyesülete évente rendezi meg, és a kémia iránt érdeklődő kilencedikes és tizedikes középiskolások mérik össze tudásukat mind az elmélet, mind a laboratóriumi gyakorlat terén.


Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által szervezett diákköri konferenciára kétévente kerül sor. Ennek keretében a Kémia és Vegyipari Szekcióban elsősorban egyetemi hallgatók mutatják be azokat az eredményeiket, amelyeket az előző év vagy évek alatti tudományos diákköri munkájuk során értek el, a tanulmányaik mellett végzett kísérleti vagy elméleti kutatásaik során. A rendezvényen emellett bemutatkozhatnak középiskolás diákok is, hasonló diákköri kutatómunka eredményeivel.

Mindkét esemény nagy létszámmal zajlott, több mint 200 diák résztvevője volt a rendezvényeknek. Ez nagy örömmel tölt el bennünket, hiszen azt jelzi, hogy még mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban jelentős az érdeklődés a kémia iránt. 


A látszat azonban csalóka, mert a felsőoktatásba a kémia, vegyészmérnöki és kémiatanár szakokra jelentkező hallgatók száma folyamatosan csökken a 10 évvel ezelőtti jelentkezésekhez képest. Ez erősen korrelál azzal a ténnyel is, hogy a középiskolai oktatásban egyre csökken a természettudományos képzésekre fordítható órák száma, és a kémiatanárok utánpótlásában is komoly hiányok mutatkoznak.


Így minden alkalmat meg kell ragadnunk arra, hogy a kémia, a kapcsolódó természettudományok szépségeit, érdekességeit és a mindennapi életünkben nélkülözhetetlen szerepét megmutassuk a fiataloknak, (gumikesztyűs) kézzel fogható módon találkozzanak a kémiai kísérletezés varázsával, a laboratóriumok rejtelmeivel. Erre szolgálnak azok az általános és középiskolás diákok számára szervezett versenyek, szakmai tanári fórumok is, amelyekről ebben a lapszámban olvashatunk. Ugyancsak óriási élményt jelenthetnek a gyerekek számára az MKE és más intézmények által szervezett természettudományos táborok, amelyekkel remélhetőleg újabb fiatalokat nyerhetünk meg a kémiának.


Az ipari szereplők is egyre inkább felismerik, hogy milyen fontos a vegyipar, a gyógyszeripar és más ipari ágazatok számára is a diákok „bevonzása” a vegyész-, vegyészmérnök-, és ehhez kapcsolódóan a kémiatanár-képzésbe, és milyen problémákat jelent a különböző területeken ezen szakemberek hiánya. Az ebben való egyetértést és összefogást jól tükrözi a „Kémia mindenkinek” programba bekapcsolódott intézmények, vállalatok nagy száma és aktív részvétele a közös cél megvalósításában. 


Az érdeklődés felkeltéséhez ez a lapszám is hozzájárul, ezért a lap rendszeres olvasói is hívják fel a figyelmét „kicsiknek és nagyoknak” egyaránt az érdekes olvasnivalókra. Olvashatunk múltbéli felfedezésekről – az első alkaloidszintézis megvalósításáról, a Bouguer–Lambert–Beer-törvény felfedezéséről; a jelen legújabb eredményeiről – a textilipar újdonságairól, új hidrogénezett növényi olajat tartalmazó dízel és repülőgép-üzemanyag előállításáról, az Európai Gyógyszerkémiai Társaság által a gyógyszeripar svájci fellegvárában szervezett konferencián elhangzott legújabb gyógyszerfejlesztésekről; valamint a jövő feladatairól – a fenntartható egyetemek megvalósítására irányuló törekvésekről.


Várnagy Katalin

egyetemi tanár

az MKE főtitkára


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS