Magyar Kémikusok Lapja
KITEKINTÉS
Ha lúd, legyen arany? A Golden Goose-díj
Kathó Ágnes
Jim Cooper 2012-ben alapította az Aranylúd-díjat (Golden Goose Award) annak bemutatására, hogy a sokak által lenézett vagy kigúnyolt kutatási ötletek egy része a későbbiekben jelentős emberi és/vagy gazdasági hasznot hajtott. A díjra a szövetségi állam által támogatott, már lezárt projektek közül azok jelölhetők, amelyek igen jelentős tudományos, technológiai áttörést vagy társadalmi hatást váltottak ki, de a támogatás folyósításának idején a) ilyesmire még nem lehetett számítani; b) szokatlannak vagy elsőre nevetségesnek tűntek a célok, és az eredmények értéke is kérdéses volt. Emellett olyan felfedezésekre is fel lehet hívni a figyelmet, amelyek a támogatott kutatások „melléktermékeként” képződtek. Ezek olyan megfigyelések, amelyek távol álltak a kutatások eredeti fókuszától, de a kutatók felismerték a szándékuktól eltérő észlelet jelentőségét (serendipity).
Az eddigi díjazottak között Juhász Tibor az egyetlen hazánkfia, de nem az egyedüli magyar, hiszen 2021-ben Karikó Katalin már részesült ebben az elismerésben (Drew Weissmannal közösen a mRNS-alapú vakcina kifejlesztéséért). Akik egy kicsit is követték az ő munkásságát, azok tudják, hogy az elbocsátások, sikertelen pályázatok ellenére mindig töretlen volt a lelkesedése és a hite a mRNS-sel kapcsolatos kutatások hasznában, fontosságában [5]. Eltökéltsége, hihetetlen munkabírása (megszállottsága?) elengedhetetlen volt ahhoz, hogy nagyon sok ember megmenekülhessen a Covid-járvány alatt, és bizonyára új lendületet adott azoknak a kutatásoknak is, amelyek e technika más betegségek kezelésében való alkalmazására irányulnak.
Karikó Katalin és Drew Weissman 2023-ban orvosi Nobel-díjat kapott.