A Raoult-törvény

Inzelt György

Raoult kutatásai előtt többen is megfigyelték, hogy ha folyékony oldószerben olyan anyagot oldunk fel, amelynek az adott hőmérsékleten nincs mérhető gőznyomása (tenziója), így például cukrot vagy sót vízben, az oldószer egyensúlyi gőznyomása kisebb lesz, mint amit a tiszta oldószerre mérhetünk ugyanolyan hőmérsékleten. François Marie Raoult volt az, aki hosszú évekig tartó gondos kísérletezés után megállapította ennek a jelenségnek a törvényszerűségeit az 1880-as években. Megfogalmazta, hogy híg oldatok esetén az oldószer relatív gőznyomás-csökkenése arányos az oldat molalitásával.

Azt is megállapította, hogy az oldatok esetén tapasztalt fagyáspontcsökkenés és a gőznyomáscsökkenés mértéke között összefüggés van. Szisztematikusan különböző oldószer- és oldottanyag-párokat vizsgált, és rájött arra, hogy híg oldatok esetén (vagyis ha az oldószer és az oldott anyag molekulái számának aránya legalább 100:1) a fagyáspontcsökkenés csak az oldott anyag molekuláinak számától függ, és független az oldott anyag anyagi minőségétől. Pontosan 100:1 aránynál az adódott, hogy a fagyáspont mindig 0,62 °C-kal csökken. Ezt elnevezte az oldószerek fagyási törvényének („Loi générale de congélation des dissolvants”).

Van ’t Hoff, akit szakmai kapcsolat fűzött Raoult-hoz, így jellemezte Raoult egyéniségét, életét és tudósi nagyságát: „Bár szeretetreméltó, társaságkedvelő ember volt, úgy tűnik, hogy inkább a visszavonultságban lelte kedvét. Ritkán hagyta el Franciaországot, élete nagyobb részét egy mindentől távol eső városban, Grenoble-ban élte le. Raoult élete kevés vonzó elemet mutat, nem volt romantikus, románcot a hosszú évek munkája után a majdnem hirtelen felemelkedés jelentette a hírnév magaslatára, ami a világ egy eldugott sarkából egyre terjedt, először saját hazája határain túl, majd Franciaországban is, és így vált kora egyik legkiválóbb tudósává.”

 Vissza a tartalomhoz

MEGNYITÁS/LETÖLTÉS