A Polányi-szabály

Első rész

Inzelt György

pola.jpgA Polányi-szabály eredetileg egy AB + C → A + BC típusú kémiai reakció aktiválási energiája és reakcióhője között állapított meg lineáris kapcsolatot. John C. Polanyi (1929, Nobel-díj 1986) a később Polányi-szabálynak hívott összefüggést és az átmenetiállapot-elmélet kidolgozását nevezte édesapja legfontosabb alkotásainak:  „Talán a két legfőbb fogalmi újítás, mely Polányi laboratóriumában a manchesteri években született, egyrészről a kémiai reakciók rokon családjaiban megfigyelt reakcióhő és reakciósebesség közötti párhuzamosság levezetése (és magyarázata), másrészről pedig a kémiai reakciók »átmenetiállapot-elméletének« kidolgozása.”


Reakciókinetikával, reakciódinamikával Polányi az 1920-as évektől 1949-ig foglalkozott. Érdekes, hogy Polányi 1920-as cikke megtermékenyítőleg hatott később a magreakciók elméletére is, amint Wigner Jenő (1902–1995, Nobel-díj 1963) publikációjából megtudhatjuk: „A közbenső-mag-modell valamely magreakciót két szukcesszív eseményre bontva értelmez. Az első esemény: az ütköző magok egyesülése egyetlen egységgé, az ún. közbenső maggá. […] A második esemény a közbenső mag bomlása vagy azokra a magokra, amelyekből képződött, vagy valamilyen más magpárra. […] Az imént leírt modellt javasolták kémiai reakciók számára is.” 


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS