Egy megvalósult álom

Dobóné dr. Tarai Éva

Természetesen a kémiatanítás nemcsak sikerekről szól, nagyon sok nehézséggel is meg kell küzdenünk. Mára sajnos már közhely a kémia tantárgy népszerűtlensége és kedvezőtlen társadalmi megítélése. Megosztó tantárgy, a diákok egy része nagyon szereti, mások kifejezetten elutasítóak vele kapcsolatban. A közömbös többség megnyerése vagy legalábbis kimozdítása a passzivitásból mindennap új kihívást jelent. Hogyan jutnak idáig az új tantárgy, a kémia megjelenését csillogó szemmel váró hetedikesek, mire elérnek a középiskolai tanulmányokig? A kérdés nagyon sokrétű, nincs egyetlen válasz. A kémia nehéz. Nehéz, mert a jelenségeket több szinten értelmezi: a halmazok, a részecskék és a szimbólumok (képletek, egyenletek) szintjén. Utóbbiak olyan absztrakciós képességek meglétét várják el a diákoktól, amelyekkel adott pillanatban sokan még nem rendelkeznek. Nehéz, mert sajátos nyelvezete van, mást jelent a csapadék a hétköznapokban, mint a kémiórákon. Aki kémiát tanul, új idegen nyelvet tanul, a kémia nyelvét. A szaknyelv természetes és mesterséges fogalmakat is tartalmaz, például az égés hétköznapi kifejezés adott jelenségtartalommal, az oxidációval kapcsolatban áll, de mégsem szinonimái egymásnak. A kémia modelleket használ, gondolati modelleket, amelyek befogadása újabb absztrakciós szintet vár el a diákoktól, és ezek vizualizált vagy tárgyiasított formáit, például molekulamodelleket vagy atompályamodelleket, amelyek esetében pontosan meg kell érteni ezek korlátait is. Számos félreértéshez vezetnek olyan praktikus fogások, mint hogy a kénatomokat sárga, a szénatomokat pedig fekete golyócskák szimbolizálják a molekulamodellekben. Sok diák számára ez egyben azt is jelenti, hogy maguk a valódi kénatomok sárga színűek. Nehéz megérteni és elfogadni, hogy a halmaz tulajdonságait a halmazt alkotó részecskék és a közöttük lévő kölcsönhatások együttesen határozzák meg. Újabb diákokat „veszítünk el” a kémiai számítások megjelenésekor. A számunkra egyszerűnek és logikusan megoldhatónak tartott feladatok sokakban (gyakran otthonról hozott) zsigeri ellenállást váltanak ki.

Cikkírás közben, önképzőkörösökkel

Sajnos, többször elhangzik, hogy miért kell kémiát tanulni vagy bizonyos kémiai ismeretekre hol és mikor lesz szüksége egy irodalomtörténésznek, programtervező matematikusnak vagy műfordítónak. Természetesen, mi, tanárok, pontosan tudjuk, hogy nem az adott fogalom, hanem annak megismerése és befogadása közben mozgósított kognitív struktúrák fejlődése és maga a tanulási folyamat az, ami a természettudományos gondolkodás elsajátításához szükséges. Ez pedig ugyanúgy az általános műveltség része, mint a képzőművészet, a zene vagy az irodalom, bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban ez lenne a köz véleménye. Pedig jövőbeni felelős döntéshozóként vagy tudatos választópolgárként erre a szemléletmódra elengedhetetlenül szüksége lesz a következő nemzedéknek. És pusztán olyan hétköznapi kérdések kapcsán is, hogy ne higgyen el áltudományos magyarázatokat, ne költsön ezreket sarlatánok által kínált csodaszerekre és mindent megtisztító, fertőtlenítő, „antisztatizáló” és „energetizáló” anyagokra. Essen gondolkodóba, hogy vajon hogyan is hat egy (1 db!!!) olyan molekula, amely valójában nincs is benne a végtelenségig hígított, rázott és forgatott oldatban, csak a vízmolekulák őrzik a lenyomatát és még ez is képes lenne kifejteni áldásos hatását. Természettudományos írástudás nélkül hogyan tudja megvédeni magát például egy olyan szisztematikusan felépített eszmerendszerrel szemben, mint a homeopátia vagy mi védi meg az oltásellenesek szirénhangjaitól?

A szerző 2020-ban Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott. „Tanári történetét” a szerkesztőség felkérésére írta meg.

Vissza a tartalomhoz

MEGNYITÁS/LETÖLTÉS