Online egyetem

Fábián István, Horváth Dezső, Keglevich György, Kiss Tamás, Lente Gábor, Simonné Sarkadi Livia a koronavírus-járvány alatti oktatás tapasztalatairól

A nyár folyamán felkértük néhány egyetem vezető oktatóját, hogy foglalja össze az utóbbi másfél év – Keglevich György, az összegzés kezdeményezőjének szavaival élve – pandémikus képzésében szerzett tapasztalatait. Úgy tűnik, hogy az online előadás inkább a levelező hallgatók esetében válik be, míg a laborgyakorlatok nyilvánvalóan a digitális világ vesztesei. Kitűnt, hogy a személyes kapcsolat a tanárok és a diákok számára is nagyon fontos. A közös vonások mellett természetesen minden résztvevő és intézmény másképpen élte át az elmúlt hónapokat, és minden szerző más aspektust hangsúlyozott.

labord.jpg

Ahogyan Lente Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Kémiai Intézetének vezetője fogalmazott: A három félév után mind oktató, mind hallgató nagyon várja már a visszatérést a normális állapotokhoz. Ugyanakkor jó lenne elérni, hogy a most megtanult online módszer előnyeire akkor is tudjunk építeni, ha ennek a használatát már nem egy járvány kényszeríti ki. Kézenfekvő, hogy a levelező képzési formában a korábbinál sokkal szélesebb körben kell majd az online módszereket alkalmazni. S ami talán még fontosabb: a most szerzett tapasztalat nemzetközi oktatási együttműködések, közös képzések felé nyitott olyan utat, amelyet eddig járhatatlannak gondoltunk.


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS