Kedves Olvasók!

kt.jpgA pedagógusok sztrájkja eddig nem járt a várt sikerrel, nem is járhatott – sem a nemzetközi, sem a hazai körülmények nem kedveztek a sikernek. Az ukrán–orosz háború, illetve a kormányzat évek óta tartó teljes ignoranciája az oktatás és az oktatók helyzetének javítása érdekében eleve kedvezőtlenné tette a légkört a pozitív változások iránt. A kormányzat csak a közelgő választásokra koncentrált. A tanárok nem sztrájkolni, tanítani akartak, de nem mindegy, hogyan. Ezt hangoztatták a március 19-i „kockás inges” tüntetésen. Volt ennek a tüntetésnek számomra egy nagy pozitív érzülete – a szolidaritás széles körű megnyilvánulása: „Veletek vagyunk” – hangzott a számtalan szervezet képviselőjétől, akik egyetértésükről és támogatásukról biztosították a pedagógusokat. A diákok, akik ott voltak a nagygyűlésen, a szülők, akik nem küldték iskolába gyermekeiket a hét első három sztrájknapján, mind ugyanazért, a fiatal generáció jövőjéért álltak ki. Meglátjuk, hogy az új kormányzat mit vált valóra a választási kampány utolsó heteiben tett ígéretekből. Nincsenek nagy reményeim.

Szeretnék most több olvasnivalót ajánlani a májusi számunkból. Maradjunk az oktatásnál. A természettudományok a mai (Z) korosztály körében való népszerűbbé tétele érdekében a felsőoktatási intézmények új szak indítását (Z-szak: természettudomány és környezettudomány) határozták el, hogy az alapfokú közoktatási intézményekben bevezetett természettudomány tantárgyat hozzáértő tanárok tudják oktatni. A tárgy kezdeményezője, Weiszburg Tamás a Válasz Online-nak adott interjút, ezt áprilisi számunkban is olvashatták. Népszerűsítő weboldalukról (zeeszak.elte.hu) valamivel többet tudhatnak meg a szakról.

Szabó Csabával, a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ) igazgatójával készült interjúnkat szintén áprilisi számunkban olvashatták. A beszélgetésben említett, oktatással foglalkozó konferencia azóta sikerrel lezajlott (csak zárójelben említeném meg, hogy az EMMI nem, de az ITM képviseltette magát). A konferenciáról most beszámolót közlünk, az elhangzott előadások később jelennek meg.

A pedagóguspályát hivatásnak tekintő Rátz Tanár Úr életműdíjas pedagógusok visszaemlékezései szívderítőek májusi számunkban. Még vannak ilyen tanárok, akikre büszkén nézhetnek fel pályatársaik is, és ajánlhatják őket minden évben erre a legmagasabb elismerésre. De nem csak a kiemelkedő teljesítményt kell díjazni.

A mai helyzetben a Ludányi Lajos cikkében felvázolt állapot fenyeget egyre inkább bennünket: „Kémia tanítása tanári végzettség nélkül?” Kinek jó ez? A jövőnknek biztosan nem.

Új sorozat indult áprilisi számunkban ígéretes fiatal kémikusaink kutatásainak megismertetésére: ezúttal egy újabb sikeres kutató, Schlosser Gitta és csoportja mutatkozik be a rovat vezetője, Szalay Péter kérdéseire válaszolva.

Szokásos rovataink mellett Inzelt György tollából olvashatunk érdekes tudománytörténeti cikket.

Jó olvasást kívánunk a tavaszi napfényes napokra!

                                                                       Kiss Tamás 


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS