Kémia tanítása tanári végzettség nélkül?

Ludányi Lajos

A kémiatanárok számának drasztikus csökkenése miatt lehetővé vált, hogy a tantárgyat olyanok is oktathassák, akik pályájuk során sikeresen végeztek el valamilyen egyetemi kémiai kurzust. A kémia kurzus(ok) elvégzése az ahhoz szükséges önbizalmat is megadja, hogy az illető a megszerzett tudás révén maga is a tudás forrásává válhat. A tudásátadáshoz szükséges know-how-t pedig − ahogy korábban már említettem – az iskolai évei alatt látens módon mindenki elsajátította. A megszépítő emlékezet révén aztán rengeteg hasznos dolog juthat az ember eszébe arról, hogy miként is lehet megszerettetni, jobban tanítani, megértetni a kémiát. Érthetetlen, hogy ezek az ötletek eddig miért nem jutottak eszébe annak a több ezer, ebbe a problémakörbe beleőszült kutatónak, akik a kémia oktatásának jobbá tételén fáradoztak.

Az érzés hasonlatos a B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez. Ezt követően joggal érezhetjük azt, hogy kamiont is tudunk vezetni, mivel ugyanott vannak a kezelőszervek. A kamionvezetés találó hasonlat a kémia tanítására. Az oktatást szlalompályához hasonlítva olyan, mintha ugyanazon pályán a többi tantárgy személyautóihoz képest mi egy kamionnal próbálnánk meg teljesíteni az íveket. Ha valaki képesítés nélküli tanár, akkor ő B kategóriás jogosítvánnyal próbálkozik. A kémia esetében pedig minden „bójaérintés” osztályonként 5–10 diákot távolít el a megértésétől. Vajon a „bójaérintések” mögött megbúvó kognitív érettséggel kapcsolatos problémákat, tévképzeteket, nyelvi értelmezési zavarokat ösztönösen ismeri minden olyasvalaki, aki szakmódszertani ismeretek nélkül kémiatanárnak áll?

kemia.jpg

„Az ELTE TTK kémiatanár szakos hallgatóinak kedvenc kísérletei”-ből

Az írás a kémiaoktatás problémahegyének egy darabkáját világítja meg. Arra figyelmezteti a tanársággal kacérkodókat, nehogy a Dunning–Kruger-effektus hatása alá kerüljenek, azaz annál pozitívabban ítéljék meg saját tudásukat és alkalmasságukat, minél kevésbé értenek az adott dologhoz. 


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS