Kedves Olvasók!

magocs.jpgTúl vagyunk egy tanéven, amikor nem volt általános karantén, helyette a hagyományos működés jellemezte az iskolák életét. Sajnos a járvány még jelen volt, de már arra koncentráltunk, hogy mit is tudnak diákjaink a digitális oktatás alatt tanultakból. Sokan kihasználtuk az online időszakot arra, hogy több forrásból összeszedett tananyagot, segédanyagot adjunk a diákjainknak, és megkerestük azokat az önellenőrzésre is alkalmas feladatsorokat, amelyeket illeszteni tudtunk a tananyaghoz. Mégis nehéz az összehasonlítás: lemaradtak kémiatudásban és csak a digitális kompetenciáik fejlődtek a háttérben zajló játékok és beszélgetések során, vagy más szinten van a kémiatudásuk.

Árnyalja a képet, hogy akik a NAT 2020 alapján tanultak, másik utat járhattak be a kémia birodalmában, mint elődeik. Ez persze korántsem biztos, hiszen nem minden tanár tudott egyik pillanatról a másikra visszafogottabbá válni, és továbbra is a kvantummechanikai atommodellt tanította, kvantumszámokkal és pályaenergiával, hogy csak a legkisebb „kilengéseket” említsem. Amikor véletlenül a kezünkbe akadt az év elején írt tanmenet, döbbenten láttuk november körül, hogy bizony már rég nem az atomelméletben kellene mélyebbre merülni, hiszen a teljes szervetlen kémia még hátra van.

Az időkereteink szárnyaszegettek, de szeretnénk büszkélkedni azzal, hogy orvosok, vegyészek, esetleg kémiatanárok váltak a tanítványainkból. Talán ez utóbbira lenne a legnagyobb szükség, hiszen ahogy egy régi tanítványom mondta az Irinyi-verseny országos döntőjén: „Abból lesz a jó kémikus, akinek jó kémiatanára van.”

Hogyan tudja ma egy „jó kémiatanár” megszerettetni a kémiát?

Érdemes kihasználni a „poszt-Covid” lehetőségeket, így megvalósíthatunk projekteket, felhasználva a diákok közötti online együttműködést a csoportfeladatok megoldásához. Az osztályok digitális térben kialakított csoportjai azt is lehetővé teszik, hogy az órán elhangzott kiselőadások anyagai, az általunk készített gyakorló feladatok mindenki számára elérhetőek maradjanak.

Kiemelten jó lehetőség, hogy a jövő évi 10. évfolyamosok már rendelkeznek laptopokkal, és remélhetőleg a következő tanévben kapnak eszközt ismét a 9. évfolyamosok. Így tervezhetjük ezek használatát a tanórán: differenciálásra, gyakorlásra, de akár kisebb kutatási feladatok megoldására is. A kevésbé felszerelt laborral vagy anélkül működő iskolák diákjai is megnézhetnek kísérleteket – nem csupán az órán, hanem az otthoni tanulásuk során is. Fontos, hogy a notebookok tanórai használata lehetővé teszi a folyamatos visszajelzést diákjainknak, hiszen az interaktív feladatok alkalmasak erre, az okostankönyvekben szinte minden leckénél van ilyen.

Ebben a tanévben új lehetőség a 11. évfolyamon a „természettudomány” tantárgy, amit legalább részben a kémiatudás mélyítésére is használhatunk, de szemléletformálásra mindenképpen. Érdemes együttműködni más természettudományos tantárgyat tanítókkal, hogy ide is becsempészhessük a tantárgyunkat.

A felsorolt módszerek működéséhez elengedhetetlen, hogy a diákok motiváltak legyenek. Ebben lehet segítségünkre, ha alaposan tanulmányozzuk a kerettantervek bevezetőjében megfogalmazott tanulási eredmény típusú célokat, és így gondolkozunk a tanóráink céljáról is. Ezután már nincs más dolgunk, csak az, hogy az óra célját a diákok nyelvén fogalmazzuk meg! Például így: Az óra végére tudni fogjátok, mi okozza a másnaposságot. Valószínűleg többen fognak ránk figyelni, mintha csak bejelentjük, hogy az etanallal foglalkozunk a mai órán.

Az idén is, mint minden tanévben, lelkesen készülnek a kémiatanárok a diákokkal való közös munkára, ehhez kívánok sok erőt és kitartást kollégáimnak.

2022. szeptember

Magócs Éva


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS