Múlt, jelen, jövő – tendenciák a gyógyszeriparban az Egis szemszögéből 

Hodász István

Míg a korábbi évtizedekben a számtalan új forgalomba hozott készítmény lehetővé tette a gyógyszeripar szereplőinek organikus növekedését, az ezredfordulón jelentősen beszűkült ez a növekedési forrás, fordulópontjához ért az iparág. Egyre erősödő felvásárlási, illetve fúziós hullám vette kezdetét az originális és a generikus gyártók körében egyaránt. A GlaxoWellcome egy 74 milliárd dollárra értékelt üzlet keretében felvásárolta a SmithKline Beechamet, a Sanofi-Synthelabo megvásárolta az Aventist. Az évtized végén a Pfizer a világ 12. legnagyobb árbevételű gyógyszeripari cégét, a Wyethet vásárolta meg, a Roche a Genentech-részvények általa még nem birtokolt 44 százalékának megvételével bővítette biotechnológiai kapacitásait. A közelmúltban pedig az AstraZeneca döntött úgy, hogy kivásárolja a Bristol-Myers Squibbet közös diabétesz-üzletágukból.

2010 és 2013 között 676 felvásárlás történt a biotechnológiai és gyógyszeripari vállalatok körében (Bloomberg, 2013), azonban még ennél is nagyobb akvizíciós és fúziós hullám várhat a gyógyszeriparra – a vezető gyártók bevételeinek növekedése ugyanis akár százmilliárd dolláros értékben is elmaradhat a szektor egészének bővüléséhez képest (Ernst & Young, 2013). A globális gyógyszerpiac élén álló, döntő többségében originális gyógyszergyárak már nem képesek a piaccal megegyező ütemben növekedni, mivel hatalmas bevételeket biztosító készítményeik szabadalmi védettsége lejár, és nincs annyi új termékük, amennyi a veszteségeket képes lenne pótolni. Az organikus növekedési források beszűkülésével a felvásárlások, fúziók nyújthatnak további lehetőséget a vállalatok számára a bővülésre. A másik út a jelenlét erősítése a fejlődő piacokon, amelyek a fejlett európai és japán piacokkal szemben jóval dinamikusabban nőnek.

Az ágazat globális paradigmaváltása a generikus gyógyszercégeket is arra készteti, hogy méretüktől függően felvásárlásokkal, illetve a speciális szegmensekbe való belépéssel alapozzák meg további fejlődésüket. Az egyre súlyosabb mértékű árnyomás és a korábbi évtizedekhez képest jelentősen kisebb számú és forgalmú szabadalmi védettségét elvesztő kismolekulás originális termék miatt az akvizíciók gyors megoldást jelentenek a vezető generikus gyártók számára portfóliójuk bővítésére és a piacszerzésre – mind a speciális gyógyszerpiaci területeken, mind a feltörekvő piacokon. A Mylan a Merck KgaA generikus üzletágának akvizíciójával erősítette meg globális jelenlétét, az Actavis 2011-es felvásárlásával a Watson a világ harmadik legnagyobb generikus gyártójává lépett elő. A Fougera 2011-es akvizíciója révén a Sandoz a generikus dermatológiai termékek világelső gyártójává vált. 

Mind a generikus, mind az originális gyártók felvásárlásain belül kiemelkedően népszerű célpontot jelentenek a biotechnológiai vállalatok, illetve a bizonyos terápiás területekre (pl. onkológia, diabétesz), valamint az egyedi, magas hozzáadott értékű gyógyszerek fejlesztésére specializálódó gyógyszergyártók, melyek lehetőséget teremtenek új piaci területekre való belépésre. Fontos kiemelni, hogy a gyógyszeripari óriáscégek tranzakció-finanszírozási ereje több mint húsz százalékkal csökkent 2006 óta, ezzel szemben a biotechnológiai vállalatoké 61 százalékkal bővült, míg a specializált gyógyszergyártóké 20 százalékkal nőtt (Ernst & Young, 2013).

E két utóbbi szegmens áll a gyógyszeripar jövőjének középpontjában: a biotechnológia és a speciális technológiákat igénylő gyógyszerek fogják meghatározni a következő évtizedek globális gyógyszerpiacának irányvonalait, és meghatározóak az Egis fejlődésében is.

 egis.jpg

Az Egis világszínvonalú biotechnológiai minőségellenőrző laboratóriumot létesített Bökényföldi úti telephelyén

A fennállásunk első száz évére jellemző organikus növekedés után az Egis is az extenzív fejlődés útjára lép. Stratégiánkban központi szerepet játszanak a fejlődő piacok, a speciális gyógyszerek és technológiák, valamint a biohasonló készítmények. 2013-ban ünnepeltük alapításunk századik évfordulóját, és ennek az évnek megkoronázásaként sikerült forgalomba hoznunk Európa első, az Európai Gyógyszerügynökség által törzskönyvezett biohasonló monoklonális antitest (mab) készítményét a világ egyik vezető biotechnológiai vállalatával, a Celltrion-csoporttal kötött együttműködés keretében. A következő években további hét biohasonló mabbal fog bővülni portfóliónk, amelyet 17 országban forgalmazunk. Az elmúlt években fokozatosan bővítettük biohasonló gyógyszergyártói és logisztikai kapacitásainkat, létrehoztuk világszínvonalú biotechnológiai minőség-ellenőrző laboratóriumunkat, kiépítettük a termékek másodlagos csomagolását végző gépsort, valamint az állandó hőmérsékletű raktározáshoz és szállításhoz szükséges speciális cold-chain logisztikai rendszert.


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS