Múltból a jövőbe

Magyar gyógyszergyártás világszínvonalon

Szabó László 

A Teva 1995-ben, az egykori Biogal megvásárlásával részese lett a hazai gyógyszergyártás sikertörténetének. A debreceni gyógyszergyártás alapjait 1912-ben a Rex testvérek, Ferenc és Sándor tették le, akik a Piac utca 20. szám alatt megnyitották laboratóriumukat és gyógyszertárukat. A termelés alapját a gyógynövényekből előállított galenusi készítmények, tinktúrák és kivonatok alkották. Már ebben az időszakban is kiemelésre méltó a technikai felszereltség, hiszen a laboratóriumot a kor legmodernebb berendezéseivel szerelték fel. 1932-ben már mintegy 1000 készítményt gyártottak és forgalmaztak, világszínvonalú minőségbiztosítási rendszert vezettek be. 1933-ban pedig útjára indították a Neogranormont, azt a készítményt, amelyet azóta is töretlenül használnak a magyar édesanyák. A vállalat az 1947-es államosítás után is a hazai gyógyszergyártás fellegvára marad, folyamatosan fejlődik. Az itt készült antibiotikumokkal generációk egész sora gyógyul. 1990 után azonban a Biogal is számos problémával küzd. A termelési módszerek és a berendezések sürgős fejlesztésre szorulnak, a gyárnak erre azonban már nincs forrása és a csőd szélére kerül. A nehéz helyzetben a mentőövet és a debreceni gyógyszergyártás hagyományainak továbbvitelét a Teva jelenti. A vállalat hazai működése során mintegy 320 milliárd forintot fordít a gyártás fejlesztésére és K+F tevékenységre. Ennek eredményeként a debreceni tablettaüzem kapacitása évi 500 millió tablettáról 11 milliárdra nő, jelentősen emelkedik a foglalkoztatottak száma és a világ egyik legnagyobb tablettagyára, valamint csomagolóüzeme működik Debrecenben. A fejlesztés a Teva másik hazai gyártóközpontjában, Gödöllőn, az egykori Humánban is hatalmas változást hozott. 2012-ben indult el a világ egyik legmodernebb steril készítményeket gyártó üzeme.

teva.jpg

A gödöllői Steril Centrumban

A 2010-es évek elején A vállalatnak gyártóként szembe kell néznie az erősödő ázsiai versenytársakkal, forgalmazóként pedig a csökkenő árakkal. A Teva gyártóként azzal válaszol a kihívásokra, hogy folyamatosan fejleszti gyártását, az árverseny helyett elsősorban a minőségre, világszínvonalú gyártásra koncentrál. E törekvés eredményességét jól mutatja, hogy Magyarországon gyártott Teva-készítményre évek óta nem érkezett egyetlen minőségi kifogás sem. Hazai forgalmazóként pedig ezekkel a kiváló minőségű, hatékony, de megfizethető árú készítményekkel segíti a magyar betegek gyógyulását. Jelenleg átlagosan minden hetedik beteg Teva-készítmény segítségével gyógyul hazánkban és egyes terápiás területeken, például a szív- és érrendszeri megbetegedések, vagy a vérképzőszervi problémák esetén ez az arány még magasabb. Nagykereskedelmi tevékenysége révén a Teva a magyar kórházak és patikák stratégiai fontosságú partnere is. Annak érdekében, hogy a vállalat hosszú távon is eredményes legyen globálisan és Magyarországon is, olyan költségcsökkentő és hatékonyság növelő programba kezdett, amelyik biztosítja a további fejlesztések megteremtéséhez szükséges profitábilis működést. A vállalat portfóliója is változik, a generikus készítmények mellett egyre nagyobb szerep jut az innovatív, valamint a vény nélkül kapható készítményeknek. 


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS