Oláh György Nobel-érmének elárverezése

Németh László, Lente Gábor

A cikk Oláh György Nobel-díjának elárvezeséséről számol be, melyet fiai a Nate D. Sanders aukciós házban 250 000 dollárért értékesítettek 2023-ban. Többi díját is meghirdették az árverésen. Magyar jelentkező nem vett részt az eseményen. 2023.ban a Los Angeles-i Magyar Konzulátus vezetői a Pécsi Tudományegyetem vezetőinek részvételével emléktáblát avattak a Loker Intézetben.

Az árverés híre igen furcsának, szinte hihetetlennek tűnt. Surya Prakash, Oláh professzor utódja a Loker Szénhidrogén-kutató Intézet vezetői székében, e-mail-üzenetben azt közölte, hogy „Oláh György fiai anélkül árverezték el Oláh díjait, köztük Nobel-díját, hogy ezt bárkivel közölték volna. Nem volt befolyásunk rá. … Oláh György Nobel-díjáról annyi információt kaptam, hogy a professzor halála után az örökösei (családja) rendelkeztek felette, nem az Intézet, de velük nincs kapcsolatunk, a díj sorsáról nem tudunk információval szolgálni.”

nobel.jpg

Az aukciósház ezt a képet is közölte a weboldalán az árverés előtt

Az emléktábla-avatás alkalmával, a díj elárverezése személyes beszélgetésben is szóba került. Surya Prakash és Robert Aniszfeld egybehangzóan azt mondták, hogy Oláh György két fia volt az örökös, így a Nobel-érem is az ő tulajdonukba került. Elsősorban a nagyobbik fiú, György akarta eladni az érmét. A Loker megpróbálta meggyőzni Györgyöt, hogy ne tegye, de még a kikiáltási ár is sokkal több volt, mint amennyit az egyetem össze tudott volna hozni rá.


 Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS