Magyar Kémikusok Lapja
VEGYIPAR ÉS KÉMIATUDOMÁNY
Olyan fiatalokkal dolgozhattam együtt, akik szerették, amit csináltak
Beszélgetés Sóvágó Imre professor emeritussal
A Debreceni Egyetem 80 éves emeritus professorával Kiss Tamás beszélgetett.
„A peptidkomplexek terén végzett vizsgálataink elsődlegesen alapkutatás jellegűek voltak, a kapott eredmények azonban számos más kutatási terület szempontjából is hasznos információkkal szolgáltak. Ezek egyik példájaként tudom említeni a metalloenzimek modellezését. … A peptidmodellek segítségével sikerült pontosan meghatároznunk a prion-protein és az Alzheimer-kór kialakulásában szerepet játszó amiloid-β elsődleges fémkötőhelyeit és azonosítani azon komplex részecskék összetételét/szerkezetét, amelyek fiziológiás körülmények között az élő szervezetben is jelen lehetnek” – mondta Sóvágó Imre.

A Bioszervetlen Kémia Csoport 2017-ben. Kék ingben, elöl: Sóvágó Imre
És a tanítványok? „Nem akarok név szerint megemlíteni senkit, mert lehet, hogy méltatlan lenne azokkal szemben, akik nem szerepelnek a felsorolásban. Csak azt szeretném kiemelni, hogy számomra a legnagyobb élményt az jelentette, ha olyan fiatalokkal dolgozhattam együtt, akik nemcsak becsülettel elvégezték feladatukat, hanem szerették, amit csinálnak, és alkotó módon járultak hozzá a felmerülő problémák megoldásához. Őket nemcsak tanította az ember, hanem nagyon sokat tanult is tőlük. Azt mondhatom, hogy szerencsém volt ebben a tekintetben, mert számos ilyen hallgatóm, tanítványom volt, és mára többen is komoly tudományos karriert futottak be, akár a hazai felsőoktatási intézmények valamelyikében, akár a szakma más területein.”


