A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának (DE GYTK) oktatási tevékenysége – különös tekintettel a gyógyszeripari ismeretek elsajátítására

Vecsernyés Miklós

Az elmúlt 40 évben a gyógyszerésztudományok jelentős változáson mentek keresztül, és számos új felfedezéssel gazdagodtak, amelyek a gyógyszerkutatás gyökeres átalakulását eredményezték. Az 1980-as évek gyógyszerkincséhez viszonyítva, az szinte kicserélődött, hiszen számos új, hatékonyabb gyógyszerkészítmény került bevezetésre a gyógyszeres terápiába. A hatóanyagok fejlesztésének sokat ígérő, új területe a biotechnológia, ahol számos hatóanyag jelent meg a gyógyszerpiacon. A gyógyszerformák területén is jelentős változások figyelhetőek meg, mely a beteg együttműködésének javítását célozták. Ezek a fejlesztések különösen egyes betegségek kezelésében hoztak nagymértékű változásokat, ilyenek például az asztma kezelésében bevezetésre kerülő inhalátorok. Azonban a szilárd gyógyszerformák esetén is nagy változásokat tapasztalhatunk, például a magas vérnyomásban szenvedő beteg napi egy, tablettának látszó „terápiás rendszert” vehet be, amely biztosítja egész napra a megfelelő gyógyszer adagot. A beteg által bevett gyógyszer vérszintje és ezzel a együtt a kialakuló hatás is egyenletes. Az elmúlt időszakban, a gyógyszer analitikában is óriási léptékű fejlődés zajlott le. A kor kihívásaira adott válaszoknak meg kellett jelenniük a gyógyszerészoktatás kurrikulumában is, mely hatást gyakorolt a képzés- kimeneti követelményi rendszerre is.

debrecen.jpg

Kísérleti Gyógyszergyártó Laboratórium

A Debreceni Egyetem és a Gyógyszertechnológiai Tanszék vezetése régóta érzékelte, hogy a gyógyszerészhallgatók gyógyszer-technológiai és gyógyszerészi gondozási képzése méltatlan körülmények között folyik. Ennek köszönhetően, a gyógyszerészképzés 2×180 négyzetméter gyakorlati oktatásra alkalmas képzőhelyekkel gazdagodott. Ez a terület egy kísérleti üzemből és egy tangyógyszertárból áll. Az előbbi helyen a hallgatók többek közt a szilárd, félszilárd és steril készítmények előállításának alapvető technológiai eljárásaival ismerkedhetnek meg. A nagyjából 80–100 millió forintos értékű berendezéssel felszerelt üzem egyúttal táplálék-kiegészítő gyártására lehetőséget biztosító hatósági engedéllyel is rendelkezik. A tanlabor a Bioanalitika Tanszék munkatársaival közösen fejleszti azt az analitikai hátteret, amelyre egy korszerű technológia üzemnek szüksége lehet. A tangyógyszertárban a hallgatók elsajátíthatják a receptúrai gyógyszerkészítés alapjait, az expediálásra alkalmas tanegységben pedig gyógyszerészi gondozási feladatokat gyakorolhatnak.


Vissza a tartalomhoz

pdfMEGNYITÁS/LETÖLTÉS