A Nernst-egyenlet

Második rész

Inzelt György

Nernstnek ítélték az 1920-as Nobel-díjat, bár nála is, mint Fritz Habernél (1868–1934, Nobel-díj: 1918) felmerülhetett volna, hogy a háborús tevékenysége miatt nem kaphatja meg. A Nobel Bizottság nemcsak nagyra becsülte e kiváló tudósok tevékenységét, hanem a díjjal járó összeggel segíteni is akarta a nagyon rossz anyagi helyzetben lévő német tudományos kutatás újraéledését.

Gerard de Geer professzor, a Királyi Svéd Tudományos Akadémia elnökének mondatai szerint (Nobel-díj-átadási ünnepség, 1921. december 10.): „Nernst munkatársaival képes volt kiemelkedően értékes kísérleti kutatásokat véghez vinni, amelyek során a fajhő változását határozták meg kis hőmérsékleteken. Ez azonban csak kiindulási pont volt új elméletéhez. … azt állította, hogy ami igaz a hőfejlődésre nagyon kis hőmérsékleteken, az igaz a kémiai affinitásra, bármilyen fizikai vagy kémiai változás nagyságára, és nagyon kis hőmérsékleteken ezek is függetlenné válnak a hőmérséklettől. Megvalósult az a nagy cél, hogy a kémiai affinitást minden hőmérsékletre ki lehet számítani. Ezt az elvet azóta széleskörűen vizsgálták, és sikeresen teljesített minden teszten.” Nernst a termokémiai kutatásaiért kapta a Nobel-díjat, és ezekre utalt az idézet, bár Nernst a Nobel-előadáson az elektrokémiai munkásságáról beszélt, éppen azokról az eredményekről, amelyeknek csak áttételesen van köze a termokémiához. Az itt is látható svéd bélyegen Nernst egyik találmányára, a Nernst-izzóra utal az illusztráció.

 Vissza a tartalomhoz

MEGNYITÁS/LETÖLTÉS